A legnehezebb a történelem érettségi volt

A legnehezebb idén a középszintű történelem érettségi volt, legkönnyebbnek a magyar bizonyult, míg a matematika vizsgáról megoszlanak a vélemények – derült ki a Médianéző médiaelemzéséből, amely május 6. és 10. között 600 vonatkozó sajtómegjelenést vizsgált.

 

A magyar nyelv és irodalom érettségi középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tartott, a  vizsgázóknak két feladatlapot kellett megoldaniuk.  Az érettségit megelőzően számos cikk szólt arról, hogy az idei vizsgák sikeres teljesítése valószínűleg nehezebb feladat lesz, hiszen  „a diákoknak a korábbi 20 helyett az összpontszám 25 százalékát kell megszerezniük ahhoz, hogy megkapják bizonyítványukat, a változtatással azonban még így is több ezren járhatnak rosszul”. (hvg.hu, Kapaszkodó nélkül vágnak bele a diákok az érettségibe, 2013.05.06.)

Az eduline.hu-nak egy érettségiző fiatal azt mondta, hogy  „olyan, mintha a középszintű magyarérettségi érvelési feladatával a külföldre költözést tervező 18 éveseknek üzentek volna a feladatsor összeállítói”  (eduline.hu, Érettségi feladattal üzen a kormány a külföldre vágyó diákoknak?, 2013.05.06), később erre a megállapításra reakció is érkezett: Bajnai Gordon szerint az ilyen összeesküvés-elméletek azt jelzik, hogy milyen idegállapotban van az ország.  A magyar érettségi rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlott le a híradások szerint. A vizsgával kapcsolatos 278 megjelenés 41 százaléka mutatott be valamilyen véleményt a feladatsor nehézségével kapcsolatban és többségbe kerültek a feladatokat inkább könnyebbnek ítélő vélemények.  25 megjelenés nehéznek, 88 inkább könnyűnek vélte az első érettségi feladatait.

A második megmérettetés a diákok számára a 180 percig tartó, szintén két feladatlapból álló matematika írásbeli érettségi volt május 7-én, mely  összesen 166 megjelenést generált a médiában.
Az érettségizők dolgát a közlekedés is nehezítette, hiszen „több érettségiző az utolsó percben érkezett meg az írásbeli vizsgára az Árpád hídon történt baleset miatt” (mr1- Kossuth Rádió, déli Krónika, 2013.05.08.)

A sajtóban a legtöbbször megjelenő Baloghné Békési Beáta, a matekmindenkinek.hu szakmai vezetőjének véleménye szerint  „a középszintű matekérettségi első feladatsora könnyű volt, a második rész viszont kifejezetten nehéz, valószínűleg sok diáknak okozott problémát” (eduline.hu, Általános iskolai tudással is meg lehetett oldani a matekérettségi több feladatát, 2013.05.07.)
Feltételezhetően ennek volt köszönhető  a vegyes médiakép: közel ugyanannyi, 27 megjelenés értékelte inkább nehéznek, 26 inkább könnyebbnek a matematika feladatsorokat.

A médiában megjelent beszámolók alapján a történelem érettségi bizonyult a legnehezebbnek. A május 8-i vizsgát a 156 hír 33 százaléka értékelte a nehézsége alapján: mindössze 6 híradás vélte könnyűnek szemben 45 olyan hírrel, melyek nehéznek tartották a feladatsort. A Történelemtanárok Egyletének elnöke, Miklósi László az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy „az idei középszintű történelmi érettségi a korábbiaknál valamivel nehezebb volt; ezzel folytatódott az a tendencia, hogy évről évre nagyobb tudásról kell számot adniuk a diákoknak”. (szegedma.hu, Évről-évre nehezebb a történelem érettségi)

Módszertani összefoglaló

A 2013. május 6. és 10. közötti időszakban vizsgáltuk a magyar nyelvű online hírportálokat, RTV csatornákat, valamint az országos és regionális terjesztésű napi- és hetilapokat. A mintába azon cikkek kerültek, melyek a magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem érettségik középszintű írásbeli vizsgájával kapcsolatosak. A megjelenéseket az alapján csoportosítottuk, hogy azok az érettségi vizsgákat inkább nehéznek vagy könnyűnek értékelték.

Forrás: Médianéző médiaelemzés