Nagyvállalati CSR – Támogatás városi civil kezdeményezéseknek

Idén negyedszer indítja útjára jótékonysági kezdeményezését a Heineken Hungária Zrt. A program célja, hogy a söripari nagyvállalat támogassa gyárainak otthont adó városok civil kezdeményezéseit.

A söripari nagyvállalat hangsúlyozni szeretné, hogy számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás és ennek keretében a helyi közösségek támogatása. Ezért a gyárainak otthont adó városok civil kezdeményezései számára támogatásra szánt összege 2011-ben megduplázódik az előző évhez képest. Lapunk információja szerint a cég Sopronban 4 millió forintot, Martfűn pedig 2 millió forintot biztosít két-két helyi szervezet támogatására.

A söripari vállalat a támogatási akció keretében lehetőséget biztosít a két város lakóinak, hogy részt vegyenek a döntésben, ugyanis a polgármesterekkel együtt választják ki azt a három civil szervezetet, amelyek közül a városlakók egy internetes szavazás segítségével hozzák meg a döntést arról, hogy ki kapja meg a támogatást.

A szavazás lezárása 2011. december 7-én éjfélkor lesz. Szavazni a www.heinekensopronert.hu, valamint a www.heinekenmartfuert.hu oldalakon lehet. Ezeken az oldalakon bemutatják azokat a civil szervezeteket, amelyekre a lakosság szavazhat.

A nyeremények ünnepélyes átadására Sopronban december 15-én, míg Martfűn december 16-án kerül sor.

CCO info