Jó médiaszabályozást kívánunk

A Médiaszabályozás témájában a MÚOSZ honlapján jelentek meg Enyedi Nagy Mihálynak, a MÚOSZ elnöksége tagjának, a Magyar Médiafogyasztók Egyesülete alelnökének gondolatai. “A verseny arra nézve, hogy ki ad a sajtó szabadságának helyreállítására programot, a választások előtt egy évvel még nyitott. A kezdeményezést a szakmai erők, a piaci szereplők, vagy egy párt egyaránt magához ragadhatja” – hangsúlyozza a magyarországi sajtó és nyilvánosság reformjáról átfogó társadalmi vitát sürgető írásában Enyedi Nagy Mihály, aki felhívta szerkesztőségünk figyelmét véleményére.

 

Jó médiaszabályozást kívánunk!

Polyák Gábor január 30-án a fenti címen – de persze sorszám nélkül – a Mérték blogján tette közzé állampolgári és jogtudósi kívánságait. Ezeket bővebben is kifejtette március 14-én, amikor a MÚOSZ székházában sajtónapi beszédet mondott. Szavait a teremben lelkes taps, a nyilvánosságban teljes csend követte.

A verseny arra nézve, hogy ki ad a sajtó szabadságának helyreállítására programot, még nyitott. A kezdeményezést a szakmai erők, a piaci szereplők, vagy egy párt egyaránt magához ragadhatja. A tét igen jelentős; ez a terület a jövő megtervezésének úttörő projektje is lehetne, egyfajta minta és módszer arra, ahogy a később nemzeti programmá emelhető tervek ellenzéki konszenzusban megszületnek. Jóllehet az ellenzéki erők közjogi tárgyalásai során erről nem esett szó, a záródokumentum tartalmaz néhány biztató médiás mondatot, de bővebbet erről mégsem tudhatunk.

Holott a magyar köznyilvánosság felszabadítása, a szólásszabadság és a nemzeti közmédia demokratikus újjáépítése előfeltétele minden lényeges társadalmi változtatásnak. Az európai és ténylegesen demokratikus jogállamként működő IV. Magyar Köztársaság felé tett első lépésről beszélünk. A másodikkal nem lehet kezdeni.

Alábbiakban néhány kérdést teszek közzé, amelyek talán segíthetik, hogy a valamikor mégis felbukkanó tervek és koncepciók alkalmasságát közösen vizsgálhassuk. Ezzel persze nem zárom ki, hogy e kérdésekre nyilvános vitákon ne mi magunk, szakmabeliek keressük a választ. Sőt, ezt ismételten kezdeményezem. Noha e viták kettő és fél éve késnek.

Tisztelettel tehát azt javaslom, ha feltűnik majd egy koncepció a nyilvánosság előtt, tegyük fel az alábbi kérdéseket:

– idősíkjával, vizsgált időszakával képes feltárni a teljes magyar nyilvánosság torzulásának okait és folyamatát, s bemutatni, miként vált lehetővé, hogy a média felett erős többpárti uralom konszolidálódjon, majd a rendszer válságának legmélyét bizonyító módon Európa közepén és a XXI. században hovatovább egypártira váltson,

– alkalmas a magyar társadalom nyilvánosságszerkezetének és médiapiacának, a nemzeti közmédia rendszernek, valamint a helyi nyilvánossági viszonyoknak az átalakításáig, modernizálásáig és újjáalapításáig elvezetni a társadalmat, azaz

– elindítja, megalapozza, tartalommal tölti fel azt a nyilvános és alkotmányos vitát, ami szakmai, társadalmi és politikai, tehát nemzeti konszenzust hozhat, s amely kezdeményezés az ellenzék legnagyobb pártjaitól joggal elvárható;

– érthető, konkrét és mérlegelhető leírást és ajánlatot tartalmaz a legalapvetőbb törvényi szabályozások, a médiapiac struktúrája és hatósági felügyeleti rendszere kialakítására;

– megfelelő ajánlata van a szellemi alkotások joga és biztonsága, és a személyiségvédelem kérdéseire, védi a társadalom többségi és kisebbségi közösségeit, és fenntartja a szólás- és sajtószabadság európai eszményeit, s biztosítja háborítatlan, fenyegetésektől és indokolatlan gazdasági kényszerektől, monopol, vagy oligopol befolyásoktól mentes gyakorlásukat;

– felvázolja a magyar nemzeti kultúra egészét védő és építő finanszírozó- és szabályrendszert, ami nélkül a kisnemzetek és kiskultúrák fenntartása és bővített újratermelése megoldhatatlan a világméretű médiapiac nyomása alatt;

– tartalmaz érthető és értékelhető leírást és javaslatot az alkotmányos alapintézményként működő nemzeti közmédia rendszer korszerű európai mintákat is beépítő modelljére, annak szervezeti, irányítási, tartalmi, értékelési, finanszírozási és terjesztési rendjére;

– van ajánlata és működő garanciarendszere a helyi nyilvánosság médiumainak felszabadítására, függetlenségének és szakmai önállóságának biztosítására;

– ajánlatai figyelemmel vannak a digitalizáció és a platform-független szabályozás európai elvárásaira, korrigálják és tényleges versenypiaccá alakítják-e a tömegkommunikáció, a mobil- és vezetékes internet, a telefónia, a kábelrendszerek és a kereskedelmi médiaszolgáltatások oligopol piacait, megcélozzák és képesek is biztosítani az átlagbérparitáson reális ár-érték arányok kialakítását;

– felveti a kábel- és telefonhálózatok közművé alakításának kérdését, fontosnak tekinti a sugárzott terjesztési hálózatok nemzeti tulajdonát – legalább középtávon–, célja az állampolgári jogegyenlőség az elérhető műsorszolgáltatások lakóhelytől független azonossága formájában, felismeri és korrigálja a frekvenciagazdálkodás elhibázott, korrupt irányait;

– felismeri, hogy az erőszakosan előrehozni tervezett digitális átállás (2013) elsődleges célja, hogy választók százezreit zárja ki a minimális tájékozódás lehetőségéből egy választási évben;

– végül, mindezek eredőjeként kísérletet tesz a javaslat a lakosok információs állampolgárokká tételére, s kíván egy inspiratív, emelő, támogató, képző és tájékoztató, jogkereső, a jogot biztosító, a közvéleményt visszacsatoló, és így a politikai nyilvánosságot demokratikusan megújító folyamatot elindítani?

További, praktikus és politikai szempontok szerint kérdések:

– a szövetségesek keresése miatt figyelemmel van a munkaanyag más politikai erők, szakmai csoportok nyilvánosan már megfogalmazott céljaira (pl: a Médiakutató közszolgálattal foglalkozó 2007-es tematikus száma; az MTV Sztrájkbizottság 2010. januári nyílt levele; a Nemzeti Média Kerekasztal dokumentumai; a Demokratikus Koalíció ez év januárjában elfogadott politikai programja) azaz ismeri, illetve ismerteti ezeket;

– kifejtési struktúrája, terjedelme, nyelvezete lehetővé teszi, hogy kulcsszavaival, nemzetinek tekinthető céljaival a társadalmat, érdekekre tekintő garanciáival a politikai ágenseket, szabályozási megoldásaival pedig a szakmát és a piaci szereplőket meg lehessen szólítani;

– képes olyan eljárást biztosítani, amelyben legalább első körben, például az anyag elsődleges megfogalmazása során kizárja a legerősebb lobbicsoportok legközvetlenebb – szövegfogalmazó – befolyását, s ezzel eléri, hogy nem ezek megegyezését és kegyét kell keresnie a hatalom várományosainak, hanem az újraszabályozáshoz politikai alapot építő és teremtő állampolgári tömegek támogató szavazatát;

– szembe tud nézni a kommunikációs ipar, az infokommunikációs ágazat területén működő szakmai és szakszervezeti intézmények szétaprózottságával, az ágazati intézmények – ágazati párbeszéd, kollektív szerződések – hiányával, látja és mutatja az előrelépés útjait, s keresi e szervezetek partnerré emelésének útját?

E kérdések persze nem fedik le a teljes témát, de segíthetnek a jelentkező programok megértésében, tényleges politikai céljaik felderítésében. Felmerül annak igénye is, hogy maga a vitaanyag, vagy szabályozási koncepció utat, módszert, nyilvánosságot és időkifutást adjon a végső, a törvényalkotó döntéseket előkészítő folyamatnak. Ekkor a következő kérdéseket indokolt feltenni:

a) segíti a médiapiac és a médiafogyasztás valóságának, egyenirányított és depolitizált jellegének, gazdasági folyamatainak, versenypiaci fogyatékosságainak feltárását, s az ilyen vitáknak, vizsgálatoknak, az adatoknak és tényeknek teret biztosít, a mesék helyett ott vannak a számok, van pénzügyi fejezet és üzleti modell;

b) vállalja, hogy a szakmai, érdekvédelmi és politikai erők paritásos bevonásával szerkesztőbizottságot hoz létre, amely nyilvános vita- és fórumsorozatokra támaszkodva elkészíti a kívánatos szabályozást megalapozó fehér könyvet, majd ennek további nyilvános vitája alapján a zöld könyvet;

c) nyilvános ajánlatot tesz – mintegy maga számára is újdonságként – a jogalkotásról szóló törvény mintáit követő Kodifikációs Tanács 2013. őszi felállítására, s ezzel kötelezettséget vállal arra, hogy ezt a kodifikációs folyamatot mintegy kimenti a különböző ügyvédi irodák, s a mögöttük álló médiatőke konzorciumainak markából?

Ezek a kérdések talán segíthetik az átfogó válasz megtalálását; kiderítik, hogy a vitaanyag és koncepció szerzői nemzeti ügynek, vagy csak hatalmi eszköznek tartják a nyilvánosságot Magyarországon.

Enyedi Nagy Mihály
A MÚOSZ elnökségének tagja, a Magyar Médiafogyasztók Egyesületének alelnöke

Forrás: emasa