Hogyan építse reputációját egy politikus, miután leköszön a köz szolgálatából? Miért volt ügyes kommunikátor az Iszlám Állam és mi a közösségi média felelőssége? És itt leszünk velünk Barbie is…

Az idei év első száma feltűnő, rózsaszín borítót kapott, ami – egy AR-es fejlesztésnek köszönhetően – okostelefon segítségével életre kelt. Ezt ellentételezi a mostani szám babakék címlapja, rajta minden idők egyik legismertebb márkája, a Barbie baba. Anna Hart írása végigkíséri a Mattel termékének útját, a sikeres és megbukott kommunikációs fogásokat és a legújabb kollekció bemutatásának hátterét is. Márkázás szempontjából érdekes kihívás, hogyan feleljen meg a gyár a sokszínűség elvárásainak (más bőr, hajszín, egészségesebb – vagy legalább reálisabb – testalkat) miközben a márka ismertségének és megkülönböztethetőségének legfontosabb eleme a szőke haj, kék szem és lehetetlen testalkat.

Nehéz helyzetben vannak az ismert politikusok, miután – így vagy úgy – el kell hagyniuk hivatalukat. Hogyan maradjanak hitelesek? Hogyan tudják hasznosítani a megszerzett tudást és információkat – miközben nem árulnak el titkokat és – ideális esetben – nem okoznak kárt pártjuk reputációjának? Milyen formában térhetnek vissza szakmájukhoz, vagy pártjukhoz és létezik-e politikus, aki sikeres tért vissza a közéletbe? John Higginson járja körül a témát kommunikációs szempontból.

Rob Smith, az újság főszerkesztője érdekes cikkben dolgozza fel a Marmite kampánystratégiáját. A különleges ízvilágú élelmiszert vagy imádják, vagy kifejezetten utálják a fogyasztók. A kommunikációs vezetők – meglátva benne a kreatív márkaépítés lehetőségét – évek óta erre a szlogenre (love it or hate it) építik a kampányokat. Legutóbbi lépésükkel (Marminte Gene project) azt próbálták bizonyítani, hogy DNS-vizsgálatból megállapítható-e, hogy kik fogják szeretni és kiknek nem fog ízleni. Az írásból kiderül, de az is, hogy végül mennyire lett sikeres az erre épített kommunikációs aktivitás.

Az Iszlám Állam rövid idő alatt az egyik legismertebb, felfutó “terrorista-márka” lett. A közösségi média ügyes használatával először “átvitték” legfontosabb üzeneteiket a köztudatba, majd “márkanagyköveteket” építettek, akik már nyugati országokban, offline módszerekkel is támogatták a szervezet munkáját. Kommunikációs szakmai szemmel – sajnos – profi munkát végeztek, de ehhez három dolog is kellett:

  • a szervezet fejlődése során komoly segítséget kapott nagyobb piacok PR ügynökségeitől;
  • felületet kapott a közösségi média-cégektől (twitter, facebook, tumblr);
  • a társadalom szélesebb rétegei ész nélkül osztogatják az “érdekesnek tűnő” tartalmakat.

Egyre egyértelműbb tehát az elvileg “csak” felületet biztosító közösségi médiacégek felelőssége, amire a fogyasztók egy része, de ma már az igazságszolgáltatás, a törvényhozás is felfigyelt és talán saját önkritikát is gyakorolnak, a társadalom hasznára.

A hosszabb írások mellett a rövidebb cikkek a tőzsdei bevezetés kommunikációjával, a pr-esek számára a pszichológiai ismeretek fontosságával, a mémek és a microinfluencerek világával foglalkozik. A lapot kiadó szövetség fennállásának 70. évfordulóját ünnepli idén, ebben a számban Alan Campbell-Johnson kapott megemlékezést.

 

Az újság negyedévente jelenik meg a CIPR gondozásában. Az angol PR szervezet 2 éve, Rob Brown elnöki ciklusa alatt indította útjára a magazint, amely hamar belépett a meghatározó szakmai médiumok közé. Az elsősorban pr-eseknek készülő lap tartalmát ügynökségi és vállalati szakemberek írják, de a szélesebb kitekintés miatt számos cikket újságírók készítenek. A CCO Magazin ezentúl rövid összefoglalót közöl minden lapszámról. A tartalmi összefoglaló mellett célunk, hogy kedvet adjunk a nemzetközi szakmai sajtó megismeréséhez. Az online kiadás itt érhető el: Influence Online