Májusban újra Katalizátor Műhelybeszélgetés!

A Katalizátor Műhelybeszélgetéseken a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2015-ben díjazott programjai kerülnek bemutatásra azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak, megoszthassák tapasztalataikat és a levont tanulságokat a résztvevőkkel. A rendezvény vendégei számára a prezentációkat követően, valamint a kávészünetekben alkalom nyílik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is.A Katalizátor Műhelybeszélgetéseken a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2015-ben díjazott programjai kerülnek bemutatásra azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak, megoszthassák tapasztalataikat és a levont tanulságokat a résztvevőkkel. A rendezvény vendégei számára a prezentációkat követően, valamint a kávészünetekben alkalom nyílik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is.

MAF Katalizátor Műhelybeszélgetés 2.

Időpont: 2016. május 27. (péntek), 08.45 – 13.00

Helyszín: Heineken, Liget Center Irodaház, 1068 Budapest, Dózsa György út 84/A

Program

08.45 – 09.00 Érkezés, regisztráció, networking egy csésze kávé mellett

09.00 – 09.05 Köszöntő, dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója

09.05 – 09.15 „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány – Budapest Bank Zrt.

Előadó: Nagy Mária, Budapest Bank Budapestért Alapítvány

A program SENIOR Különdíjat kapott 2015-ben.

09.15 – 09.30 Kérdések, válaszok

09.30 – 09.40 Plusz 1 Tett program keretében “Pénzügyek egyszerűen” – ERSTE BANK HUNGARY Zrt.

Előadó: Murányi Linda, PR és belső kommunikációs osztályvezető

A program a MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában első helyezést ért el 2015-ben.

09.40 – 09.55 Kérdések, válaszok

09.55 – 10.40 Kávészünet, networking

10.40 – 10.50 „Együtt a jobb egészségért: értünk, velünk” – GlaxoSmithKline Kft.

Előadó: Dr. Tischler Erika, külső kapcsolatok igazgató

A program a MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában harmadik, a MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategóriában és a MAF Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategóriában második helyezést ért el 2015-ben.

10.50 – 11.05 Kérdések, válaszok

11.05 – 11.15 Soproni Jóleső Segítség – HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.

Előadó: Pálfalvi Márta, vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató

A program a MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriájában második helyezést, a MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategóriájában harmadik helyezést ért el 2015-ben.

11.15 – 11.30 Kérdések, válaszok

11.30 – 12.00 Kávészünet, networking

12.00 – 12.10 Madárvédelem az átviteli hálózat mentén – MAVIR Zrt.

Előadó: Dávid Lívia, kommunikációs munkatárs

A program a MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategóriában és a MAF Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategóriában első díjat nyert, a MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategóriában shortlist jelölést kapott 2015-ben.

12.10 – 12.25 Kérdések, válaszok

12.25 – 12.35 Vodafone az eltűnt személyek felkutatásáért – Vodafone Magyarország Zrt.

Előadó: Zolnai Emese, vállalati felelősségvállalási szakértő

A program a MAF KÖZÖS ÉRTÉKTEREMTÉS különdíját nyerte el 2015-ben.

12.35 – 12.50 Kérdések, válaszok

12.50 – 13.00 Tájékoztató a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2016-os pályázati kiírásáról

Jelentkezési határidő: 2016. május 24.

 

Forrás és részletek: MAF Katalizátor Műhelybeszélgetések