Social Media Summit és Taste of Tech

Két esemény New Yorkban, két nap alatt: A public relations szakma egyik vezető lapja a PR News június 21-én és 22-én rendezi meg a SOCIAL MEDIA és Taste of Tech elnevezésű rendezvényeket.

Június 21.-én kerül sor a Taste of Tech-re, ahol a technika újdonságaival ismerkedhetnek meg a résztvevők. A második napon, június 22.-én a Social Media lesz a téma, itt a jelenlévők ismereteket szerezhetnek az optimalizálás, valamint a Facebook, a Twitter, az online video alkalmazások, valamint a hatás mérések témáiban.

A Taste of Tech rendezvény formabontónak számít, hiszen elsőként teremt ideális terepet arra, hogy a szponzoráló cégek, az érdeklődők valós idejű igényeit felmérve, velük szemtől szemben találkozva, adjanak felvilágosítást a technika újdonságairól. A résztvevők és a szponzorok között találunk több mint 500 vezető kommunikációs szakembert, Amerikából és nemzetközi téren egyaránt. A vendégeknek alkalmuk nyílik arra, hogy személyesen gyűjtsék össze a számukra releváns információkat, továbbá, hogy megismerjék a többi, akár konkurens cég által használt technológiákat is.

A rendezvény egésze a cégek és a technológiai esélyek, lehetőségek kapcsolatáról szól, ezért a résztvevők időt és energiát spórolhatnak azzal, hogy nem kényszerülnek rá, a nem releváns információkból való szemezgetésre.

A nap folyamán többek között a következő kérdéseikre kapnak választ az érdeklődők:

  • Technológiai trendek: mi kell az élmezőnyben maradáshoz?
  • Milyen médiaeszközök szükségesek a versenyben?
  • Melyek a legújabb eszközök a média elérésére?
  • Hogyan vizsgálhatja fogyasztóinak lojalitását?

A Taste of Tech rendezvénye nem merül ki a technológiai újításokkal való ismerkedésben, hiszen a nap folyamán a résztvevők esettanulmányokkal is megismerkednek.

A Social Media Summit elnevezéső rendezvény fő témái:

  • A válságkommunikáció és a digitális technika
  • A Facebook alkalmazása a public relations területén
  • Az új özönség elérése a Pinterest segítségével
  • Twitter stratégiák hatása az üzleti eredményekre
  • A LinkedIn: a kihasználatlan kommunikációs taktika
  • A “tetszik” szerepe a márka irántielkötelezettségben
  • A Social Media hatásának mérésére tett kezdeményezések
  • A Facebook Dream Team  létrehozása
A Social Media Summit rendezvényen a résztvevők tippeket kaphatnak, hogyan növeljék oldalaik tartalmát a social mediában, különös tekintettel a Facebookra, illetve a Twitteren, ahhoz, hogy bővülő kapcsolatokat építsenek ki a média szakemberek és a szervezetek, illetve közönségük között.
CCO Info / Kovács Szabina