Megéri zöldebbnek lenni!

Világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a cégek a környezettudatosságra, az energiahatékonyságra. A közhiedelemmel ellentétben azonban egy hatékonysági beruházás nemcsak pr-fogás, hanem igazi megtakarítást is jelent a cégek költségeiben. Márpedig hazánkban a vállalkozásokat elsősorban ez a tényező motiválja, hogy meghozzák a szükséges döntést.

 

Az intézmények, cégek egyik legnehezebb feladata a költségcsökkentés, ezért keresik az olyan megoldásokat, ahol ezen keresztül elérhető az energiahatékonyság növelése. Ez teljesen érthető, hiszen már a kismértékű energiahasználat-csökkentés is nagy költségmegtakarítást jelent – mondta a Piac & Profitnak Kohl Zsuzsanna minőségirányítási szakértő. Ez a piaci kényszer pedig egyre erősebb a nyersanyagok, a szolgáltatások és elsősorban az energiaárak meredek növekedése miatt.

A vállalatok többsége ugyanis – a lakossági rezsicsökkentési kezdeményezések ellenére vagy tán épp azért – az energiaárak további növekedésére számít a Policy Agenda-Ipsos egy korábbi felmérése szerint. A megkérdezett vállalatvezetők 82 százaléka az energiaárak növekedését, közülük 29 százalék jelentős mértékű emelkedését várja a következő fél évben.

Jó tanácsok

De hogyan csökkenthetjük energiafogyasztásunkat, környezetterhelésünket anélkül, hogy visszaesne cégünk teljesítménye, dolgozóink és ügyfeleink elégedettsége?

– A valódi megoldást a komplett energiairányítási rendszer bevezetése nyújtja, mivel ez hosszú távra tervezett, folyamatosan ellenőrzött működést és nem egyedi részmegoldásokat ad – mondta Kohl Zsuzsanna. Ez garantálja egyrészről azt, hogy a folyamatosan változó energiapiac helyzetét lekövesse a cég, másrészről egy jól kialakított és bevezetett rendszer független a menedzsmenttől, tehát a tulajdonosok helyzetében bekövetkezett bármilyen változás sem lesz kihatással arra, hogy továbbra is fenntartható, olcsó maradjon a működtetés és hatékony az energiafelhasználás, miközben a minőség sem csorbul – sorolja a szakértő.

Szükség van arra, hogy a vállalat olyan stratégiát fogalmazzon meg, olyan célokat tűzzön ki, és olyan saját szabályozást hozzon létre, amelyekkel teljesíteni tudja a vállalt kötelezettségeket, képes megtenni a szükséges intézkedéseket a teljesítés javítására, és igazolni tudja, hogy a rendszer megfelel az elvárásoknak. Ily módon 10-20 százalékkal is csökkenthetjük a fogyasztásunkat.

Mit nyújt a tanácsadó?

Sok cég van azonban, ahol sajnálják az időt és az energiát a szükséges intézkedések meghozásához, vagy egyszerűen csak hiányzik a kellő szaktudás. Sokan és egyre többen fordulnak olyan cégekhez, amelyek helyettük elvégzik a munkát.

– Egy hétköznapi magyar vállalkozás – főként, ha ipari fogyasztónak minősül, és kényszerűen a szabadpiacról veszi a gázt például – nem igazán tud magának előnyös alkut kiharcolni, mivel hiányzik a szükséges piacismerete. Ezzel szemben, ha egy külső céget bíz meg a tárgyalással, esetleg a megfelelő szolgáltató kiválasztásával, jelentős megtakarítást érhet el – mondta lapunknak Szigeti László, a Cothec Kft. energetikai szakértője. Energiahordozótól függően ugyanis a szabadpiacon jelentős, egyes esetekben 10-30 százalékos különbségek is tapasztalhatók a szolgáltatók áraiban, ami egy kkv esetében csak az áramköltségen havi 50-100 ezer forint megtakarítást is jelenthet.

Az energiahatékonysági beruházások lebonyolításánál is mind többen fordulnak külső céghez. – Ebben az esetben a cég felméri az igényeket, és költségelemzést készít, amelyben nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeni költségek is szerepelnek, így könnyebb lehet eldönteni, melyik beruházást válasszuk, vagy érdemes-e belefognunk egyáltalán nagyobb fejlesztésbe. A kisebb intézkedések ugyanis kevésbé drágák, és megtérülési idejük is kisebb – mutat rá a szakértő.

Egy kisebb beruházás, ami 10 százalék körüli energiamegtakarítással jár, két-három év alatt megtérül. Egy drágább beruházás, mondjuk egy komplett kazáncsere megtérülési ideje négy–tíz év is lehet, finanszírozási formától függően.

 


 

Lehet valami a profitnál is fontosabb?

Nem mindegy, hogy a profit miből származik. Az úgynevezett társadalmilag felelős befektetések (Socially Responsible Investments – SRI) a hagyományos pénzügyi célok mellett társadalmi, környezeti, etikai megfontolásokat is figyelembe vesznek a pénz elhelyezésekor. S az intézmény működik: az SRI befektetési alapok bővülésének dinamikája az elmúlt években jóval meghaladta a piac egészének fejlődési ütemét.
A rendszeres energia-felülvizsgálatok megerősítik a helyes energiagazdálkodást, biztosítják a fenntartható működést, illetve megmutatják azokat a területeket, ahol javítani lehet vagy kell a rendszeren. Az energiairányítási rendszer nagyon hamar kézzelfogható eredményeket hoz, bevezetése egyszerű.

 


Fenntarthatóság három lépésben

 

Az első lépés
Vizsgáljuk meg a lényeges energiafelhasználási pontokat, a felhasználás célját, és így a kiindulási szinthez képest meg tudjuk határozni azt is, hogy konkrétan milyen változást és fejlődést várunk el.
Második lépés
Célszerű az új energiahatékonysági fejlesztések – új gépek beszerzése vagy intelligens rendszerek telepítése – bevezetése előtt értékelni és rangsorolni, méghozzá a pénzügyi megtakarítások szempontjából. A beszállítói minősítés is fontos része ennek, mert a folyamatosan megújuló szolgáltatói piac kihatással lehet a működtetésre.
Harmadik lépés
Az energiahatékonyság folyamatos ellenőrzése és javítása. Figyeljünk a költségeinkre, ellenőrizzük, hogy fejlesztéseink, intézkedéseink valóban csökkentették-e fogyasztásunkat. A referenciaértékek folyamatos felülvizsgálatával, az energiateljesítmény-mutatószámok meghatározásával és ellenőrzésével a jövőbeni energiafelhasználás és a fogyasztás becsülhető, kontroll alatt tartható.

 


Forrás: piacesprofit.hu/klimablog