Művészeti díjat alapított a Dunapack Kft

Idén első alkalommal, ünnepélyes gálaműsor keretében került sor a Dunapack Kft.  által alapított Mester és Tanítvány művészeti díjak átadására.

 

 

“A kultúra szeretete és tisztelete: az élet szeretete és tisztelete! Kultúrát – azonban – nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának” – mondta bölcsen Kodály Zoltán.

Minden generáció kötelessége, hogy megteremtse a kultúra nemzedékről nemzedékre történő hagyományozódásának feltételeit. Egy társadalom
akkor kerül válságba, ha megszűnik ez a hagyományozódás, és ezáltal elsorvad az új és a korábbi nemzedék között a kapcsolat. A kultúra és a társadalmi élet szoros összefüggését átérzők felelőssége, hogy a nemzedékek közötti kapcsolatrendszert erősítsék, rámutassanak annak fontosságára, hogy a nemzet életében a kultúra folytonosságának egyik éltetője a “mester és tanítvány” viszony.
Kultúránk gazdagsága több száz év hagyományozódó értékeinek összessége. Ebben a folyamatban a művészetek, a művészek szerepvállalása megkérdőjelezhetetlen.

A Dunapack Kft. – Magyarország piacvezető hullámpapírlemez alapú csomagolóeszköz gyártója – ezért döntött úgy, hogy a 2013. évi társadalmi szerepvállalása jegyében hagyományteremtő szándékkal egy művészeti díjat alapít, amelyet minden évben olyan művészeknek ítélnek oda, akik életükkel, művészi munkásságukkal példaként szolgálhatnak az utánuk jövő nemzedék számára. Az ünnepélyes gálán a cég azokat a kiválasztott művészeket köszöntötte és díjazta meghívott ügyfelei társaságában, akik mesterei szakmájuknak, valamint az általuk kiválasztott fiatal tehetségeket, akik előtt nyitva áll a mesterré válás lehetősége.

A díjazott Mesterek: Cserhalmi György, Tokody Ilona, Kováts Kolos, Faragó András, Udvaros Dorottya, Fellegi Ádám, Papp István Gázsa

A díjazott  Tanítványok: Nagy Péter, Benedekffy Katalin, Horváth István, Bódi Barbara, Sipos Veronika, Balatoni Péter, Corvinus Közgáz Táncegyüttes

A társadalmi szerepvállalás jegyében a Dunapack Kft. –  több, mint két évtizedes fennállása óta –  eddig is többféle formában nyújtott támogatást  fesztiváloknak, szakmai konferenciáknak, kulturális kiállításoknak és ország legnagyobb karitatív szervezeteinek. A cég húsz éve fő támogatója az ország egyik legrangosabb természetfotó-pályázatának, és egyben az Év Természetfotósa díj alapítója. A Mester és Tanítvány díj létrehozásával a Dunapack szeretné felhívni a figyelmet a megszerzett tudás és tapasztalat nemzedékek közötti átadásának fontosságára.

 

Forrás Dunapack Kft. / MTI OTS