Növelni kell a K+F beruházásokat az EU szerint

Az Európai Bizottság szerint a globális versenyképességük megőrzéséhez az európai cégeknek növelniük kell K+F beruházásaikatAz Európai Bizottság szerint a globális versenyképességük megőrzéséhez az európai cégeknek növelniük kell K+F beruházásaikat

Az uniós székhelyű vállalatok kutatási és fejlesztési beruházásai 2013-ban a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is 2,6%-kkal növekedtek. Az előző év 6,8%-os adatához képest azonban ez erőteljes lassulás. Alacsonyabb továbbá a világátlagnál (4,9%), valamint az amerikai (5%) és a japán (5,5%) vállalatok értékeinél is.

Ezek az eredmények ma láttak napvilágot az Európai Bizottság 2014-es európai uniós ipari K+F-beruházási eredménytáblájában, amely a világ összes K+F kiadásának 90%-át kitevő 2500 vezető vállalatot elemzi. Az adatok szerint az EU-ban székelő 633 vállalat 2013-ban 162,4 milliárd eurót fektetett be, míg a 804 USA-beli vállalat 193,7 milliárdot, a 387 japán vállalat pedig 85,6 milliárdot.

Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos szerint „Az európai vállalatok a zord gazdasági légkör ellenére is folytatják K+F beruházásaikat. Ez ugyan jó hír, ha azonban lépést akarunk tartani versenytársainkkal, akkor többre van szükség. Mivel a közpénzek mennyisége korlátozott, ezért a magánforrások K+F beruházásokban történő részvétele fontosabb, mint valaha. A Horizont 2020 máris több vállalkozást von be, mint eddig bármikor, azonban a tempó további fokozására is fel kell készülnünk. A Bizottság és az Európai Beruházási Bank által bemutatott 315 milliárd eurós beruházási tervvel a kockázatosabb projektekhez is több magánforrást lehet majd rendelni, amiből a K+F beruházások Európa-szerte részesülni fognak.”

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságpolitikáért és a sportért felelős biztos kijelentette: „Hála a kitűnő kutatóknak és a remek tudásmegosztási lehetőségeknek Európa vonzó célpont a K+F beruházások számára. A globális versenytársaktól való lemaradás elkerüléséért azonban fokoznunk kell a beruházásokat, ezeknek ráadásul egy egész sor kutatási tudományágra és ágazatra kell kiterjedniük. A tudásalapú gazdaság építése erős alapokat kíván: számítunk ágazati partnereinkre, hogy ezekben az erőfeszítésekben segítségünkre lesznek.”

K+F beruházások: vezető vállalatok és ágazatok

A globális rangsort már második éve az európai Volkswagen autógyártó vezeti összesen 11,7 milliárd € K+F beruházással (23,4% növekedés). A 2. és a 3. helyen a Samsung (Dél-Korea) és a Microsoft (USA) áll.

Az EU eredménytábláján szereplő vállalatok K+F beruházásainak negyedét a gépjárműipar adja, ahol a beruházások továbbra is 6,2%-kal nőttek. Másrészről azonban a csúcstechnológia-ágazatok (pl. gyógyszeripar, műszakiberendezés-gyártók stb.) alacsonyabb növekedést produkáltak, így lejjebb húzták az európai K+F kiadások átlagát.

Foglalkoztatás

Az eredménytáblán felsorolt vállalatok világszerte 48 millió ember foglalkoztattak. Az elmúlt 8 évben 2005–2013 az európai cégek 18,2%-kal növelték foglalkoztatottaik számát, amiben a K+F-intenzív ágazatok jártak élen. A trend továbbra is erős, jóllehet az uniós vállalatok által foglalkoztatottak száma tavaly összességében némileg (-0,6%) csökkent.

Trendek

Az Unióban székhellyel rendelkező vállalatok esetében az összes K+F kiadás 97%-át 10 ország vállalatai adják. A teljesítmény motorját jórészt három ország – Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság – vállalatai adják, amelyek az összes beruházás kétharmadát teszik ki. A német és a brit vállalatok beruházásai továbbra is átlag felett növekedtek (5,9%, illetve 5,2%), a francia cégek azonban csökkentették K+F kiadásaikat (-3,4%).

Néhány jelentős uniós vállalat beruházásainak csökkenése különösen erősen sújtotta országa K+F beruházási rátáját. Ez történt például a Nokiánál (-17,1%) vagy az STMicroelectronicsnál (-19,2%), amelyek jelentős hatással voltak K+F beruházások szintjére a 10 vezető uniós ország közé tartozó Finnországban (-11,6%) és Hollandiában (-0,1%).

Eközben az eredménytáblán szereplő vállalatok K+F beruházásai egyes országokban a világátlag fölött (Írországban 13,6% és Olaszországban 6,4%), Spanyolországban (4,4%) pedig az uniós átlag fölött nőttek.

Az Európai Bizottság (a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság és a Közös Kutatóközpont) minden évben közzéteszi az európai uniós ipari K+F-beruházási eredménytáblát. A 2014-es eredménytábla alapja egy 2500 vállalatból álló minta. A kutatás a cégek legutóbbi beszámolói alapján gyűjti össze a legfontosabb K+F és gazdasági mutatóikat. Az adott K+F beruházás tényleges helyszínétől függetlenül méri a saját forrásokból finanszírozott globális K+F beruházások összértékét. A tanulmány azokat a vállalatokat gyűjti össze, amelyek 2013-ban 15,5 millió eurónál többet fektettek K+F-be. A cégek székhelye az EU (633 vállalat), az Egyesült Államok (804), Japán (387) és más országok (676) – többek között Kína (199), Tajvan (104), Dél-Korea (80) és Svájc (62). Az eredménytábla történeti adatbázisa 2003 óta tartalmaz információt a vezető K+F-vállalatokról, így segítségével a cégek viselkedése és teljesítménye hosszabb távon is elemezhető.

Az ipari K+F-beruházási trendekről szóló 2014-es európai uniós felmérés az EU 1000 vezető K+F beruházóját tartalmazó kibővített mintán alapul.

Brüsszel, 04 december 2014

Forrás: europa.eu