Pedigree Örökbefogadási Program

Az egyetlen magyar kampány, amely a European Excellence Awards shortlistjére került.

A Hill&Knowlton 2010-ben is folytatta a Pedigree® Örökbefogadási Program 2009-ben elkezdett kommunikációját, az idei évben közösségi média aktivitással kiegészítve a kommunikációs tevékenységet. A tavaly indult kampány idén ért be igazán: néhány hónap alatt a 26. márkázott klubbá nőtte ki magát a Facebook klubok között , emellett a legjobb pr-kampány lett az idei Arany Lollipop verseny pr-kategóriájában.

Nemzetközi megmérettetésen, a European Excellence Awardson, idén az egyetlen magyarországi kampány, mely shortlistre került a legrangosabb európai public relations szakmai díjért, melyre mintegy 1450 pályázat érkezett be Európa-szerte.

A Pedigree® Örökbefogadási Program idén több csatornás kommunikációs kampánnyal jutott el a különböző célcsoportokhoz. Érdekeltek és döntéshozók szintjén egy tavasszal megrendezett Társadalmi párbeszéddel hozta közelebb a szervező a döntéshozókat és a menhelyek képviselőit, hogy érdemben tudjanak változtatni a menhelyek jelenlegi helyzetén. Klasszikus PR kommunikációs eszközökkel elért eredmények egyike, hogy több mint 150 cikk látott napvilágot, mely elsősorban az örökbefogadás fontosságára hívta fel a figyelmet több különleges rendezvény kapcsán (pl. menhelylátogatás, koncert az árvízkárosult kutyákért, eledel-átadás egy menhelyen, stb.). A teljes web2.0 kommunikáció kidolgozását is az ügynökség végezte. Az állatbarátok idén először a hivatalos honlap mellett Facebookon is követhetik a kampányt (Pedigree® Örökbefogadási Program néven), ahol minden klubtag után a vállalat egy tál kutyaeledelt adományoz egy, a közösség által kiválasztott menhelynek. A menhelyekre a Facebook klub tagjai szavazhatnak a Pedigree Örökbefogadási Program honlapján, 37 menhely közül választhatják ki, melyikre adják szavazatukat. A legtöbb szavazatot kapott menhely az állatok világnapján, 2010. október 4-én vehette át a klubtagok száma alapján összegyűlt 10 000 tál állateledelt, a következő gyűjtés 2010. dec. 31-ig tart.

A Hill&Knowlton hozta létre és kezeli a kampány során a Twitter profilt (http://twitter.com/Pedigree_HU) is, melynek követésével az érdeklődők nyomon követhetik a kampányt és az örökbefogadással, felelős állattartással kapcsolatos híreket, valamint a Facebookon meghirdetett pályázatokat, játékokat.

 „Rendkívül elhivatott csapat dolgozik a kampányon, akik szívvel-lélekkel, kreatív ötletekkel és szakmailag felkészülten tervezik meg és végzik a napi szintű kommunikációt. A díjakat is ennek a hozzáállásnak köszönheti a csapat: csak ilyen elhivatottsággal és professzionalizmussal lehet kiemelkedő eredményeket elérni. A Pedigree® Örökbefogadási Program esetében azt a társadalmi változást tekintjük a kampány legnagyobb sikerének, azt, hogy egyre több embert foglalkoztat a menhelyi kutyák helyzete, és az elmúlt két évben több mint négyezer kutyát fogadtak örökbe a kampány keretében. Ez az igazi eredmény számunkra!” – mondta Lakatos Zsófia a Hill&Knowlton ügyvezető igazgatója.

A Pedigree Örökbefogadási Programról:
Magyarország egyik legnagyobb állateledel gyártó és forgalmazó vállalata, a MARS Magyarország idén folytatja a Pedigree® Örökbefogadási Programot, melynek célja a menhelyen élő kutyák sorsának javítása és a társadalmi tudatformálás. A gazdátlan ebek helyzetének javítását célzó mozgalmat eddig 4 kontinens 11 országában vezették be. 2009-ben Hollandia, és – a Közép-Európai régióban elsőként – Magyarország is elindította a kampányt.
A kampány anyagi alapja Pedigree® termékek értékesítéséből 2010. június 1. és november 30. között befolyt összeg, de minimum a cég által garantált 10.000.000 forint. Ha azonban több gyűlik össze, a garantált tízmillió feletti részt egyenlően osztják el az idei 5 nyertes menhely között.  A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a honlap (http://pedigreeorokbefogadas.hu/) segítségével eddig több mint négyezer kutya talált gazdára, és a Magyarországon bejegyzett menhelyek több mint 70%-a megtalálható az oldalon. Idén két téma kap kiemelt hangsúlyt: a virtuális örökbefogadás és az örökbefogadott kutyák beilleszkedése új környezetükbe. A kampány nagykövete idén is Hegyi Barbara színművésznő, aki 2009-ben a kampány keretében maga is örökbefogadott egy komondort.

Forrás: Hill&Knowlton

CCO Magazin info