45 ország összefogása a gyermekek internetes szexuális zaklatása ellen

A közelmúltban jelentették be, hogy Cecilia Malmström, az EU Bizottság belügyekért felelős biztosa, valamint Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter elhatározta, hogy globális szövetséget alapítanak, amelynek fő célja az lesz, hogy közösen hatékonyabban lépjenek fel a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűntettek ellen.

 

A tervek szerint a szövetségben résztvevő 45 ország kötelezettséget vállal, hogy hatékony erőfeszítéseket tesz a gyermekek ellen elkövetett szexuális büntettek kivizsgálása tekintetében A létrejövő szövetség keretében hatékonyabban kívánnak fellépni az áldozatok azonosítása,a szükséges segítség, a támogatás és védelem megadása, valamint a gyermekek internetes szexuális zaklatásával kapcsolatos ügyek hatékonyabb kivizsgálása tekintetében. A létrejövő szövetség további céljának tűzték ki a gyermekpornográfia, az újbóli gyermekbántalmazás lehetőségének csökkentését és a gyermekek figyelmeztetését az internettel járó veszélyekre.

Az Európai Unió már korábban különböző területeken ért el eredményeket, elsősorban azzal, hogy új törvényeket kezdeményezett az emberkereskedelem, a gyermekek szexuális zaklatása és kizsákmányolása valamint a gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyekben. Ezek a törvények nemcsak bűnüldözést, de a bűnmegelőzést is szolgálják. Mindezek ellenére további intézkedésekre van szükség. A tervek szerint a Globális Szövetség folytatni fogja a harcot a gyermekek elleni szexuális zaklatás ellen.
Jelenleg 45 ország egyesíti erőit ebben a szövetségben és elképzelhető még több ország csatlakozása is, amint a Szövetség hivatalosan is megalakul.
A 27 Európai Uniós tagország mellett eddig 19 ország jelentette be csatlakozási szándékát, így Albánia, Ausztrália, Kambodzsa, Horvátország, Grúzia, Ghána, Japán, Moldova, Montenegró, Új-Zéland, Nigéria, Norvégia, Szerbia, Koreai Köztársaság, Svájc, Törökország, Ukrajna, Egyesült Államok és Vietnám.

Forrás: europa.eu / Information on Commissioner Malmström

CCO Magazin / Hatházi Lilla