Sarkos mondatok hangzottak el a CIPR National Conference 2017 rendezvényen Londonban. Az egésznapos rendezvénynek a British Library adott otthont, ahol a cco.hu is részt vett.

“A CSR-nak nincs többé értelme” – így hangzott Matt Peacock előadásának leginkább vitatott mondata. Volt szerepe a vállalatok fejlődésének történetében, de szerinte alapvetően kevés ma a környezeti és társadalmi negatív hatások csökkentése. A jövő arról szól, hogy milyen hatást akar 1-1 vállalat kiváltani, milyen társadalmi küldetéssel (social purpose) vezérli.

A telekommunikációs cég néhány éve teljesen átalakította társadalmi felelősségvállalási politikáját is, amelynek középpontjában most 3 cél áll:

  • nők helyzetének erősítése
  • innováció az energaiafelhasználásban
  • fiatalok képességeinek fejlesztése

A Vodafone-t sok támadás érte az adóelkerülés témájában, ezért tért át a passzívból a kifejezetten proaktív kommunikáció irányába. 2014 óta adja ki a törvényi kötelezettségeikkel kapcsolatos jelentést   “Law Enforcement Disclosure Report“, ami azt veszi sorba, milyen országokban milyen törvényi- és információszolgáltatási kötelezettségeik vannak.

A vállalati kommunikáció egyik legfontosabb szerepe – Matt szerint – hogy a részvényesi, a vállalat működését érintő és a közérdekeket egységbe hozza. Egyedül a win-win-win megoldás a fenntartható. Ez a PR-osok feladata és ez igenis stratégiai pozíció. Elismerte persze, hogy szerencsés helyzetben van, mert a Vodafone felsővezetése és az igazgatótanács is nemhogy elfogadja, hanem kifejezetten elvárja az ilyen gondolkodást.

 

A PR szakma jövője számára az egyik legsötétebb felhő a média minőségének rohamos romlása. A Vodafone vezetője szerint a fake-news para is hülyeség: hamis hírek, káros propaganda mindig is része volt a közösségi kommunikációnak. Sokkal nagyobb probléma, hogy megszűnik az a fajta újságírás, ami a szakmai alázat és az igényesség következtében megkérdőjelezi a félrevezető információkat. Matt szerint ez több szerencsétlen tényező egybeesésének következménye:

  • a technológiai változásokkal felgyorsult az információ eljutásának ideje és ezáltal a
  • az információs társadalomban sokkal könnyebben nagyságrendileg több információ jut el a fogyasztókhoz, akik már képtelenek ezt felfogni, ezért elkezdik csökkenteni az egyes hírekkel kapcsolatos információk mélységét
  • a gyors, de felszínes hírek előállításában az újságírók, a média nem tud igényes termékeket előállítani
  • ezt felismerve a vállalatok és a politikai is sok helyen kihasználja és újságírásnak álcázott tartalmakkal bombázza az embereket
  • megjelennek a ma divatosan influencereknek becézett emberek, akik közül (és olvasóik, nézőik egy része is) sokan elhiszik, hogy újságírást végeznek, amit magas minőségben ennyi energiával nem is lehet.

És az ördögi kör beindult, a verseny egyre több szereplős. Épp ezért – hangsúlyozta Matt – a Vodafone számára az egyik legfontosabb mércéje a befektetéseiknél, beruházásaiknál, hogy az adott országban milyen a médiahelyzet. A nyilvánosan is elérhető országjelentéseikben is hangsúlyos elemként jelenik ez meg.

A Vodafone vállalati kapcsolatok igazgatójának nyitóelőadása magasra helyezte a mércét nem csak a konferencia előadói számára, de minden olyan kommunikációs szakember előtt, akik hisznek abban, hogy a PR nem csak kampányokról, az értékesítés támogatásáról, hanem a vállalat saját környezetében betöltött szerepének meghatározásáról szól és ezáltal stratégiai pozíciót érdemel.