“A fáklya immár egy új generációé” – Richard Edelman, a világ legnagyobb PR ügynökségének, az Edelmannak a vezetője e szavakkal búcsúzott két vállalati kommunikációs nagyágyútól, Beth Comstocktól (GE) és Jon Iwatatól (IBM), akik a következő évet már új pozícióból indítják.

Mindkét kommunikácós szakember vezető szerepet vállalt saját munkaadójuk világszerte ismert márkájának kialakításában:

A GE Ecomagination kampánya a vállalat szerepét definálta újra. Szlogenjük: “Átalakítani a jövőt. Mert a világ nem várhat.”

Az IBM Smarter Planet programja pedig egyenesen kijelenti: ez nem egyszerűen egy stratégia, ez az új világkép.

Mindkét nagyvállalati aktivitás óriási hatást váltott ki, hiszen nem elsősorban egy kampányról volt szó, egy új márkanév bevezetéséről, hanem egyértelműen jelezte: a márkák már csak pénzügyi célok és részvényesi érték mentén definiálják magukat, hanem a társadalom meghatározó szereplői, iránymutatói kívánnak lenni; ez nem csak program, ez maga az új működés. “A világ két óriáscége két ikonikus marketing vezetőt veszít el, akiknek sikerült teljesen megújítani a cegük növekedési stratégiáját az innováció, az új világra való felkészülést beemelve oda.” – teszi hozzá Szabó Eszter, a BGE címzetes egyetemi docense, aki több mint 15 éven keresztül dolgozott a GE-nél kormányzati és vállalati kapcsolatok, illetve kommunikációs vezetői pozícióban.  “Az egyik a környezettudatos kormányokat es közüzemeket célozta, a másik a városokat. A GE azt vallja, hogy a környezettudatos hatékonyság növeli az üzletet is, nem csak “nice to have” amit ráhagyunk az ENSZ-re, vagy más civilekre. Beth Comstock nagy formatumú globális gondolkodó aki újságíróból lett kommunikátor, marketinges, majd innovációs VP (alelnök – a szerk.). Az első női VP a GE életében. Személyes mentorom, alkalmanként karriernövelő szponzorom volt. Az utódja remek szakember, reméljük meg tudja még Beth munkásságát is haladni – erre lesz szükség.” – egészíti ki személyes tapasztalataival Szabó Eszter – “A bizalomhiány szerintem jelenleg növekedésgátló tényező a világban. Sok dolgunk lesz nekünk szakmabelieknek, hogy a bizalom kis köreit újraépítsük.”

 

Edelman szerint hamarosan komoly kommunikációs vezetői pozícióba kerül egy új generáció, akiknek még nagyobb kihívással kell szembenézniük: a teljesen megváltozott világban újrapozícionálni a vállalati kommunikációt, és utolsó bástyaként megőrízni az érintettek együttműködését a “bizalmatlansági tsunami” korában.

A PR ügynökségi vezető szerint az új kommunikációs vezetőknek bele kell állniuk a közbeszédbe, a populizmustól az automatizálás okozta munkaerőpiac átalakulásán át a tömegmédia változásán keresztül odáig, hogy a jövő egyik legfontosabb érintetti köre egyértelműen a munkavállaló lesz. Feladatuk kiharcolni, hogy a kommunikációs költések újra nőjenek és ne csak egy “szükséges rossz”-ként jelenjenek meg az általános, működési kiadások között. A CCO-k (vállalati kommunikációs vezetők) előbb-utóbb közéleti figurákká válnak és feladatuk lesz munkahelyeik társadalmi szerepének pozícionálása, a fenntarthatóság beépítése a teljes beszállítói láncba és a vállalati stratégiába.

“A világnak meg kell változnia és ebben a vállalatoknak lesz vezető szerepük a befektetők és a társadalom egyidejű gazdagításával” – zárja sorait Richard Edelman. Az eredeti írás itt található.