A Mobil Világkongresszus hírei

Az insiderblog.hu blogja tudósítást közölt a Barcelonában megrendezett Mobil Világkongresszusról. A tudósítás szerint többen lógnak majd mobilnetten, mint vezetékesen, az okos-telefonok már 50 százalék felett járnak.

Barcelonában február 25 – 28. között rendezték meg a 2013-as Mobil Világkongresszust, ahol az Ericcson  éves sajtótájékoztatóján Hans Vestberg, elnök-vezérigazgató új megállapodás jelentett be. „Korábban egy új együttműködést jelentettünk be a vállalati szoftverek óriásával, az SAP-val. A két vállalat közösen hozza forgalomba és értékesíti majd a felhőalapú, gép-gép (M2M) megoldásait és szolgáltatásait a vállalatok számára a mobilszolgáltatókon keresztül.” A megoldások az Ericsson és az SAP által a gép-gép technológiák terén kínált kombinált szoftver mint szolgáltatás (SaaS) termékválasztékon alapulnak.
Vestberg azonosította 2013 azon főbb trendjeit, amelyek új lehetőséget jelentenek. A háttérben a fogyasztók kiváló hálózati minőség és teljesítmény iránti állandó igénye áll.

„2013 végére a telefonvásárlások több mint 50%-a okos-telefon lesz, és elsősorban a megfizethetőbb típusok lesznek jellemzőek”
– vetíti előre Vestberg, megjegyezve, hogy a felhasználók értékelik, ha az alkalmazások és adatok zökkenőmentesen elérhetők több készüléken is. A gépek, emberek és tartalom közötti keresztkommunikáció megváltoztatja az emberek viselkedését, a szolgáltatók üzletmenetét. Vestberg szerint az iparágban több árképzési modell lesz majd jelen – lépcsőzetes, megosztott, csomagalapú –, valamint jellemző lesz a további bővülés a digitális szolgáltatások irányába.

„Most, hogy az internet már a zsebünkben van, a virtuális és valódi világ összeér. Az online interakciók gazdagabbá teszik az életünket, a munkánkat és szórakozásunkat, ledöntik az idő és tér jelentette akadályokat. 2013 végére több mobilinternet-felhasználó lesz, mint vezetékes internet felhasználó” – mondta, hozzátéve az arra vonatkozó jóslatát, hogy 2013 lesz az az év, amikor az LTE-előfizetések száma meghaladja majd a 100 milliót.

Nagy sebessége és kapacitása révén az LTE-hálózat képes kiváló minőségű tartalmak, különösen videótartalmak szállítására, pufferelés nélkül. Vestberg a sajtótájékoztató során bejelentette, hogy a Verizon Wireless és a Telstra már aláírt a megoldásra vonatkozó megállapodást az Ericssonnal.

2012 negyedik negyedévének végére az Ericsson már több mint 60 élő LTE hálózatot szállított le világszerte. Az LTE-hálózaton futó okostelefon-forgalom mintegy 50%-a az Ericsson hálózatain keresztül halad.

Vestberg előadását a következő szavakkal zárta: „A mindennapi munkánknak köszönhetően a megrendelőink a világ minden részén megbízásokkal látnak el bennünket, mi pedig továbbra is dolgozunk a kombinált kínálatunk fejlesztésén. Minden erőnkkel arra összpontosítunk, hogy a megfelelő technológiát, szolgáltatásokat és megoldásokat kínáljuk a megrendelőink számára, hogy együtt formálhassuk a hálózatba kapcsolt társadalmat.”

Forrás: insiderblog