Állatbarát pr-kampány

Magyarország egyik legnagyobb állateledel gyártó és forgalmazó vállalata a MARS Magyarország, a Pedigree® Örökbefogadási Program kommunikációjának megszervezésével a Hill&Knowltont bízta meg 2010-ben.

 

A klasszikus pr-feladatokon túl a social media kommunikációt is az ügynökség végzi, mely a tavalyi kommunikációs kampánynak még nem volt része.  Az idei kampány 2010. június 1. – november 30-ig tart, eddig tudják a vásárlók az akcióban részt vevő termékek megvételével a partnermenhelyeket támogatni.

Az állatbarátok idén először a hivatalos honlap, a http://pedigreeorokbefogadas.hu/ oldal mellett Facebookon is követhetik a kampányt Pedigree® Örökbefogadási Program néven, ahol minden klubtag után a vállalat egy tál kutyaeledelt adományoz egy, a közösség által kiválasztott menhelynek. Az oldal ide kattintva, innen elérhető és az oldalhoz bárki csatlakozhat. A menhelyekre a Facebook klub tagjai szavazhatnak a Pedigree Örökbefogadási Program honlapján, 37 menhely közül választhatják ki, melyikre adják szavazatukat.

A legtöbb szavazatot elérő menhely az állatok világnapján, 2010. október 4-én veheti át a klubtagok száma alapján összegyűlt mennyiségű állateledelt.

A Pedigree® Örökbefogadási Program célja felhívni a figyelmet a menhelyen élő kutyák helyzetére, a segítségnyújtásra, a felelős állattartás szabályaira. Ha bárkinek tetszik a kezdeményezés, akkor bejelölheti a klubot, s a bejelölő nevében a Pedigree® egy tál eledelt adományoz a menhelyi kutyusoknak. Az a menhely kapja az adományt, amelyik a legtöbb szavazatot kapja.

Az adományokat 2010. szeptember 30-ig gyűjtik és október 4-én az Állatok Világnapján juttatják el a legtöbb szavazatot kapott menhelynek. A cél, hogy 5000 tál eledel összegyűljön, ha ennyit sikerül korábban is összegyűjteni, akkor korábban kerül átadásra a szerencsés menhelynek.

1 tál eledel = 400g Pedigree száraz eledel (ez egy 30kg-os kutya napi szükséglete ha mást nem kap enni)
5.000 tál eledel = 2.000kg Pedigree száraz eledel = 134 zsák Pedigree 15kg-os száraz eledel

5.000 tál eledel = 100 kutya (egy átlagos menhely kapacitása) 50 napi teljes eledel mennyisége és mivel mást is kapnak így egészen biztos, hogy hónapokra elegendő eledellel lenne ellátható egy menhelyet ily módon.


A Hill&Knowlton hozta létre és kezeli a kampány során a Twitter profilt http://twitter.com/Pedigree_HU is, melynek követésével az érdeklődők nyomon követhetik a kampányt és az örökbefogadással, felelős állattartással kapcsolatos híreket.

CCO/FPI info