Bezárnak a public relations cégek Magyarországon?

csaknem 5 százalékkal csökkent tavaly a public relations-al, kommunikációval foglalkozó cégek számaLapszemle: Az Index Gazdasági oldalán olvastuk, hogy csaknem 5 százalékkal csökkent tavaly a public relations-al, kommunikációval foglalkozó cégek száma az egy évvel korábbihoz képest.

 

 

Az Index oldalán olvasható információk szerint 2009 decemberében 10.090 vállalkozás működött ilyen főtevékenységgel bejegyezve, 2010 decemberében azonban már csak 9721 – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A felszámolások száma 2006-2008-as időszak egyik évében sem haladta meg a 190-et, tavaly előtt azonban 210 fölé nőtt, és az elmúlt évben is 214 volt.

A mindennapi tapasztalatok is alátámasztják a statisztikai adatok által jelzett folyamatokat. A gazdasági válság nyomán tisztul és koncentrálódik piac, ami nem csak a cégek számában, hanem régiós adatokban is tetten érhető: a public relations egyre inkább Budapest-központú, vidéken csak a több éve működő, stabil megrendelői körrel rendelkező vállalkozások maradnak talpon – mondja Szeles Péter. A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) elnöke hozzáteszi: torzítja a statisztikát, hogy sok olyan cég is a public relationst jelöli meg főtevékenységként, ami alapvetően más főprofillal dolgozik, rendezvényeket szervez, vagy épp marketinggel foglalkozik.

Az ágazatban az a furcsa helyzet állt elő, hogy több a cég, mint a foglalkoztatott. Az Opten adatai szerint ugyanis a csaknem 10.000 cégre nem egészen 6.000 alkalmazott jut, bár kétségtelen, hogy a létszám emelkedik: 2009 decemberében összesen 5.503 ember dolgozott az ebbe a tevékenységi körbe tartozó cégeknél, tavaly év végén viszont már 5.908.

Az ágazatban feltehetőleg sok olyan társas vállalkozásként bejegyzett cég működik, amelynek nincs bejelentett alkalmazottja, mert a tulajdonos maga az egyetlen munkavégző, ő viszont nem alkalmazottként, hanem tulajdonosi ágon veszi ki a jövedelmét a cégből. Előfordulhat, hogy a kommunikációs tevékenység egy médiamunkást takar, de lehetséges az is, hogy valamelyik nagyobb vállalatnál dolgozó sajtós munkatárs vállalkozói státuszban dolgozik az adott cégnek, vagyis nagy tere van a cégen keresztül történő egyéni munkavégzésnek.

A cikk forrása az Index Gazdasági oldala.