Egyre nagyobb teret nyer a közösségi média

A mai gyorsan változó pénzügyi piacon a cégeknek és maguknak a márkáknak is szükségük van a legkedvezőbb ROI-ra (befektetés megtérülésének mutatója). Mindehhez egyedi módszereket találnak ki, hogy a szakmai vásárokon és kiállításokon való részvételükkel  tovább növeljék a marketing és eladási rátákat.

Az Under The Radar marketing ügynökség szerint a különböző szakmai vásárok nem titkolt céljuk, hogy a megszokott marketing stratégiáik mellett egyre nagyobb szerepet engedjenek a social marketingnek is. „Ahogy az amerikai gazdaság folyamatosan helyreáll, egyre pozitívabban állunk azzal a ténnyel szemben, hogy a szakmai kiállítások mindinkább növekednek majd 2012-ben és azután” – mondta Dennis Boyle, az Under The Radar ügyvezető alelnöke. „A vásárok növekedésének betekintései a senior marketingen keresztül érkező visszatérő és új látogatók visszajelzésein alapulnak.”

A cégek egyre inkább megválogatják azt, hogy mely kiállításokon vesznek részt. Ugyanakkor régebben ezeken a rendezvényeken való részvételt nem egy esetben feleslegesnek és kötelezőnek tekintették. Ha egy cég eldöntötte, hogy nem vesz részt egy ilyen jellegű kiállításon, akkor az kétségkívül negatívan is hathatott a pénzügyi helyzetükre. Manapság egy ilyen vásáron való részvétel nagyban függ a látogatók tulajdonságaitól, a rendezvényen való pozitív részvételtől és a kedvező ROI-tól is.

A jövőben minden szakmai kiállításnak és vásárnak jóval a megnyitás előtt felkészültnek kell lennie, és ezt a felkészültséget folyamatosan fenn kell tartani a program lefolytatása alatt. Boyle erről így vélekedik: „Egy igazán jó rutinnal rendelkező kiállítás a megfelelő üzenetet fogja közvetíteni és a látogatók azzal az érzéssel térhetnek haza, hogy a márka  megérti az ő életüket, nézeteiket és kihívásaikat.”

2012 januárjában a las vegas-i  Consumer Electronic Show részvételi rekordot döntött a maga 150 ezres látogatói számával. Brand marketing vezetők jóslatai szerint az ilyen kiállítások forgalma a következő években nőni fog. „Pár kivételtől eltekintve a többség a social (közösségi) média  és az eseményvezérelt influencer (befolyásoló) marketing segítségével növelik majd látogatóik számát.” tette hozzá Boyle. Az Under The Radar hisz abban, hogy a brand manager-ek több lehetőséget keresnek arra, hogy eredményesen ötvözni tudják a social media-t és az eseményvezérelt fogyasztói tapasztalatokat.

CCO Info / Napimagazin.hu