“A márka már rég nem az, amit mondasz és mutatsz magadról, hanem amit teszel és amit mondanak rólad.” Erős mondatokkal indult a ICCO Summit 2018-as konferenciája a finn fővárosban.
A kétnapos programon mutatkozott be Elise Mitchell, a szövetség új elnöke (Dentsu Aegis PR Network), aki szerint az innováció lehet a PR szakma egyik kitörési pontja. “Brand is a brand does” – mondta nyitóelőadásában Rob Flaherty is, aki nem győzte hangsúlyozni az adatelemzés fontosságát. Adatok nélkül ma már csak tippelünk, vakon repülünk – ámde minél pontosabban ismerjük a közönségünket és látjuk, figyeljük a reakciójukat, annál jobban tudjuk rájuk szabni az üzeneteinket. Ma már nem őket kell magunkhoz húzni, nekünk kell a beszélgetéseik részévé válni.
Az innovációról beszélt Jon Meakin (Grayling) is, aki szerint a társadalmi és technológiai folyamatok pontos ismerete mellett fontos, ne csak a napi munkában próbáljunk kreatívak lenni; bizonyos szervezeti méret felett szinte minden nagy PR ügynökség fejleszti a saját termékeit. A rugalmas munkaidő, a nemek közötti egyensúly megteremtése a kreativitás záloga – hangzott el egy panelbeszélgetésen. Az ügynökségi növekedési lehetőségekről két előadás szólt: Rachel Bell a vállalkozói hozzáállásról, Brad Schwartzberg pedig az akvizíciót igénylő fejlődési lehetőségekről beszélt.
A záróelőadás ezúttal Paul Holmes-t illette, aki – szokásához híven – kiosztotta a szakembereket, és nem győzte hangsúlyozni, hogy a PR szakma feladata a Relationship Management. Ehhez szükség van nyitottságra, érdeklődésre, bátorságra, becsületességre és megértésre – a kommunikáció minden más területén egy-egy tulajdonságban erős szakemberek dolgoznak; a PR-osok feladata, hogy mindegyikből legyen bennünk – ezzel tudják megőrízni/visszaszerezni helyüket a stratégiai döntéshozók körében.
A konferenciát megelőző napon volt az ICCO (Nemzetközi Kommunikációs Ügynökségek Szervezete) Board Meetingje. Az elmúlt két évben, Maxim Behar (aki 2017-ben az MPRSZ PR Akadémiájának vendége volt) elnöksége alatt a szövetség létszáma mintegy kétszeresére nőtt, ma több mint 50 ország nemzeti szövetsége a tagja, néhány nagy ügynökség közvetlenül is csatlakozott a szövetséghez. A találkozón is egyértelműen kirajzolódott, hogy ebben a világban egy szövetség három irányba kell koncentráljon:

  1. globális trendek, valóban multinacionális kampányok világa
  2. Ázsia fejlődése egyértelműen a legfontosabb növekedési potenciál
  3. a kisebb országok közötti tudásmegosztás, tapasztalatcsere

A szövetség jövőre is ott lesz a cannes-i kreatív fesztiválon, az őszi konferenciáját Oxford, Helsinki után ismét Európában rendezik – a helyszín bejelentésére várnunk kell a második nap végéig.