Jogtiszta online médiatartalmat!

A közelmúltban, közel harminc vezető médiavállalat együttműködésével megalakult a NewsRight elnevezésű cég, melynek célja az online médiatartalmak jogtisztává tétele.

Az új összefogás alapjául a 2009-es megjelenésekor komolytalannak titulált Associated Press online hírvédő rendszere szolgált.

A cég vezetője David Westin (az ABC News korábbi elnöke), akinek elmondása alapján az új rendszer célja a szellemi termékek által befolyó haszon egy részének visszajuttatása az azokat eredetileg előállítókhoz. Az összefogásban résztvevő médiumok által szerkesztett termékek átvételének nyomon követése lehetővé tenné a felhasználók közötti együttműködés szabályozott lebonyolítását és a szerzői jogok érvényesítését. Reményeik szerint akár hosszú távú együttműködések, illetve rövid távú partnerkapcsolatok kiépítése válhatna ezáltal lehetségessé.

A fő cél ugyanakkor a versenyhelyzetben szerzett elsőség megtartása. 2009-ben ugyanis az AHN olyan híreket közölt, melyeket az Associated Press oldalairól emelt át, ezáltal konkurenciát teremtve az AP olvasóiért folytatott versenyben. A hírügynökség ekkor jogi orvoslatot keresve, bejelentette egy hírkövető rendszer alkalmazásának bevezetését. Mint utóbb kiderült ez a program, technikai megalapozottság hiányban, inkább a ,,tolvajok” megfélemlítésére szolgált, mintsem egy tényleges adatbázis felépítésére. Az akkori ígéretek szerint az AP és a Media Trust által kifejlesztett rendszer alapját egy olyan szolgáltatás adta volna, amely köztudottan alkalmatlan az effajta nyomkövetésre.

Idén januárban ezzel szemben egy komolyabb összefogás reményében, az újabb bejelentést követően, összesen 840 site részvételével alapult meg a NewsRight. David Westin szerint a rendszer több régebbi programot dolgozott össze és fejlesztett tovább, így „a hír-nyilvántartás lehetővé teszi a kiadóknak, hogy kövessék, hogyan tekintették meg a tartalmaikat az interneten, és nem csak a saját weboldalaikon, de mindenhol, ahol átvették őket.” .

A NewsRight által működtetett News Registry elnevezésű program regisztrálja a tagok oldalain megjelenített saját szerkesztésű híreket, majd minden hónapban méri és elemzi azok közzétételi és felhasználási adatait. Az egyik résztvevő, a The New York Times elmondása szerint az új rendszer hatékony működtetéséhez azonban még szükséges lenne, hogy a webes kiadói ipar megállapodjon egy nemzetközileg egységes név és attribútum készletben.

Az összefogás jelenleg pozitívabb visszajelzéseket kapott, mint a 2009-es változata. Így már akadtak olyan hírolvasó cégek, akik megállapodást kötnének a NewsRight vállalattal. Közülük is elsőként a Moreover Technologies jelentette be szerződéskötésüket. Paul Farrel (a Moreover elnöke) erről úgy nyilatkozott, hogy a cég számára ez egy új és izgalmas változás, melytől a hírolvasó portál jelentős fejlődését várják.
David Westin szerint pedig: ,,A kapcsolatunk egy aggregátorral nem fog számottevő különbséget tenni, de ha ezt meg tudjuk ismételni másokkal is, az hatalmas változást jelenthet majd”.

CCO info / Kovács Szabina