Prizma Kreatív Pr-díj

Ma járt le a nevezési határidő az egyetlen hazai pr-verseny, a Prizma Kreatív Pr-díjra. A szervezők bejelentették, hogy a verseny legjobbjainak idén egy díjátadó ceremóniával egybekötött hatalmas bulit szervez a Kreatív kiadója.

 

A nemzetközi trendek a hazai pr-szakmára nézve is bíztatóak. Tavaly aranyat nyert egy magyar pr-ügynökség a Golden Drumon, idén pedig annak ellenére, hogy feleannyi munkát neveztünk ebbe a mezőnybe, egy kivétellel az összes nevezésünk döntőbe jutott. Hogy hazai porondon is megmérkőzhessenek a legjobb és legkreatívabb ötleteket felmutató pr-vezérelt kampányok és pr-projektek, és a nemzetközi mezőnyben bátrabbnak mutatkozó reklámügynökségek mellett a pr-ügynökségeknek is legyen megmérettetési lehetősége, a Kreatív Csoport idén ismét meghirdette a Prizma Kreatív Pr Díjat. A versenyre a tavalyihoz hasonlóan pályázhatot bármilyen Magyarországon bejegyzett ügynökség, illetve pr-tevékenységet végző, vagy ilyet megrendelő cég.

A nevezők a versenyre 2009. szeptember 1. és 2010. augusztus 31. között Magyarországon futó pr-projektekkel, illetve a pr-tevékenységhez kapcsolódó eszközökkel – kiadványokkal, médiamegoldásokkal – nevezhettek, szektoroktól függetlenül. A tavalyi tapasztalatok alapján módosultak a kategóriák: a zsűri ezúttal külön mezőnyben bírálja el a nonprofit pr-kampányokat és a közintézmények pr-projektjeit, és új kategóriaként vezette be a self-branding megoldásokat. A kiadványok, médiamegoldások között külön kategóriába kerültek azok a digitális pr-kampányok, amelyek komplexitásuk folytán nem merítik ki a weboldal, a blog vagy a közösségi médiamegoldás kategóriájának fogalmát.

Változott idén a Prizma Kreatív Pr Díj zsűrijének összetétele is: a média oldal rovására idén több pr-szakember ül a csapatban. A megbízói oldal szemléletével bíráló zsűrielnök, Leitner György, a Glaxosmithkline vezérigazgatója, a marketinges oldalról érkező Nagy Bálint, az IBS tanszékvezetője, valamint Valkó Emőke, a Pázmány Péter Egyetem szakirányvezetője és az MPRSZ jogi és etikai bizottságának tagja és Lausek Esther, a Kreatív pr-rovatának vezetője mellé idén új zsűritagként kérték fel a szervezők Galambos Mártont, a Figyelő főmunkatársát és a Kreatív korábbi pr-rovatvezetőjét, Weinwurm Bencét, a Prokomm tanácsadó ügynökség vezetőjét és Perlaky-Papp Józsefet, a BKF docensét és szakirányvezetőjét, aki az MPRSZ elnökségének is tagja.

Buli lesz!

A tavalyihoz hasonlóan a kiadó az összes nevezést – eredménytől függetlenül – megjelenteti egy, a verseny után megjelenő kiadványban, a díjátadó ceremóniát viszont ezúttal nem a november 16-ai Pr Napon, hanem november 23-án, az Ötkertbe szervezett bulin tartja. A Kreatív által először megrendezett hazai pr-es bulira a kiadó minden nevező és nem nevező, ügyféloldali és ügynökségi pr-es munkatársat és pr-rel (is) foglalkozó kommunikációs szakembert szeretettel vár.

Forrás: Kreatív.online

CCO Magazin info