Seholfölde felvirágoztatása

Pusztafalu (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) – Egy képzeletbeli világ, Seholfölde felvirágoztatásán keresztül, szerepjáték formájában sajátítottak el alapvető gazdasági ismereteket felső tagozatos diákok az ELTE Bibó István Szakkollégium állampolgári nevelés táborában, a Provident Családi Kasszasikerek Gazdasági és Pénzügyi Öngondoskodás Programjának módszertana alapján. Az egyetemista önkéntesek által szervezett tábor résztvevői a négynapos találkozón állampolgári ismereteket kaptak útravalóul, főként közjogi, környezetvédelmi, esélyegyenlőségi, gazdasági és egészség-megőrzési területen.

Az ELTE Bibó István Szakkollégium idén tizenharmadik alkalommal rendezte meg középiskolai diákok számára az Állampolgári Nevelés Tábort 2013. május 1. és 5. között. Az ELTE Bibó István és Illyés Sándor szakkollégiumainak egyetemi önkéntesei idén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pusztafalun látták vendégül az ország több pontjáról érkezett mintegy hatvan diákot és pedagógust.

„Az ELTE Bibó István Szakkollégium hallgatói azzal a céllal hívták életre 2001-ben az Állampolgári Nevelés Programot, hogy a táborban résztvevő kisdiákok játékos formában sajátíthassák el az alapvető állampolgári és emberi jogi ismereteket.” — avat be dr. Tar Adrienn, a Bibó István Szakkollégium igazgatója. — „ A táborban számos témáról beszélgetünk a gyerekekkel: politikai és választási rendszerről, a gazdasági és pénzügyi világ működésének alapjairól, a környezetvédelemről és klímaváltozásról, a békés együttélés, tolerancia és identitás kérdéseiről, lakóhelyünk kulturális értékeiről.”

Dr. Tar Adrienn arra is kitért, hogy a tábor többek számára orientációs jelentőséggel is bír: a résztvevők közül sokan ilyen módon nemcsak közelebb kerülnek, de érdeklődni is kezdenek a társadalom és a gazdaság világa iránt. A diákok előtt életutak, példák, perspektívák mutatkoznak meg, amely további motivációt jelenthet számukra a tanulás tekintetében is. „Reményeink szerint az oktatás hatása a táboron és az abban résztvevő gyermekeken túlmutat: érezteti hatását a diákok családjaiban és az iskolájukban is, és ilyen módon a jogról, a gazdaságról és a társadalomról való ismeretek széleskörű terjesztését teszi lehetővé.” — mondta dr. Tar Adrienn.

„A fiataljaink sokkal talpraesettebben állnak majd helyt az életben, ha már az iskolákban felkészítjük őket arra, hogyan működik a gazdaság, és nekik mi lesz benne a szerepük. Életünk szinte minden pillanatában gazdasági döntéseket hozunk, a pályaválasztástól az álláskeresésen vagy vállalkozáson keresztül a háztartásgazdálkodáson és gyermekeink gazdasági nevelésén át a nyugdíj-megtakarításokig.” – mondta el Hajna Csongor, a Provident Családi Kasszasikerek Program vezetője.

A diákok a szerepjáték során telepesként érkeztek a képzeletbeli Seholfölde szigetre, majd a történetszálat követve birtokba vették azt, és az alapoktól kezdve felépítették a frissen alapított település gazdaságát. Ehhez mai szemmel nézve is életszerű gazdasági döntéseket kellett hozniuk, valamint olyan dilemmákat kellett feldolgozniuk, mint a közteherviselés, a megtermelt javak igazságos elosztása, a közösség egymásra utaltsága, vagy akár a pénz, az ásványkincsek, a tudás vagy a népesség szerepe a gazdasági fejlődésben.

„A fiatalok meglepően tájékozottak voltak, talán a közelmúlt gazdasági kihívásai is ráirányíthatták a figyelmüket ezekre a kérdésekre.” — jegyezte meg Hajna Csongor — „Jó volt látni, hogy a játékban elmélyülve azonosultak a szereplőkkel, élethelyzetekkel , és a felmerült problémákra megoldást keresve szinte észrevétlenül bővítették ismereteiket, jóval intenzívebben, mint ami egy hagyományos tanórára jellemző. A feladatok megoldása során előadtak egymásnak, érveltek, alkukat kötöttek, megvédték álláspontjaikat, azaz számos olyan készséget fejlesztettek, amelyeknek hasznát veszik későbbi szakmai pályafutásuk során is.”

 

Forrás: FlowPR Sajtóközlemény