Szalai Bálint kapta az idei Soma-díjat

Szalai Bálint, az Index újságírója kapta a legjobb oknyomozó újságírónak járó elismerést, a Göbölyös József emlékére alapított Soma-díjat. Szalai Bálint, az Index újságírója kapta a legjobb oknyomozó újságírónak járó elismerést, a Göbölyös József emlékére alapított Soma-díjat.

 

Weyer Balázs így számolt be a díjátadásról a Főszerkesztők Fóruma oldalán:

“Szalai Bálintnak a magyar állampolgárság-szerzés ukrajnai visszaéléseire rávilágító díjazott cikkei:

Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot

Ma is jönnek a hamisított magyarok

Lőke András, a Soma Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy bár a pályázatok száma alacsonyabb volt, mint a korábbi években, nagyon magas minőségű írások érkeztek. A 12 pályázatból 6-ot díjra érdemesnek találtak.

A zsűri kiemelte Dezső András munkáját is. Az újságíró, Kovács Béla jobbikos EP-képviselő ügynökmúltját feltáró cikkével nem pályázhatott a díjra, mert már elmúlt 37 éves. A Soma Alapítvány most bejelentette, hogy eltörlik a 37 éves korhatárt, jövőre már kortól függetlenül mindenki pályázhat.

A  Soma-díjat Gőbölyös József (Soma) oknyomozó újságíró halála után alapították 2001-ben, és minden évben január 11-én, Soma születésnapján adják át a legjobb magyar tényfeltáró cikk szerzőjének. Az egymillió forint pénzjutalommal járó díjat három tagú zsűri konszenzusos véleménye alapján ítélik oda.”

 

Forrás: Főszerkesztők Fóruma / Weyer Balázs

 

A szerkesztő megjegyzése:

 Gőbölyös József (Budapest, 1964. január 11.– Budapest, 2000. augusztus 27.), illetve ahogy kollégái és barátai szólították Soma Gőbölyös József (Budapest, 1964. január 11.– Budapest, 2000. augusztus 27.), becenevén SOMA, tényfeltáró újságíró volt. Főként a HVG-ben publikált, de dolgozott a Magyar Rádiónak is. A CCO Magazin szerkesztője úgy emlékszik rá, hogy se könnyen lerázni, se félrevezetni nem hagyta magát. Soma barátai a “Gőbölyös József SOMA Alapítványt” 2001-ben hozták létre. Az Alapítvány célja, hogy támogassák a tényfeltáró újságírás műfaját.