Új vezetők a MÚOSZ élén

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, amelyik hazánk legrégebbi és legnagyobb létszámú újságíró- szakmai szervezete a mai napon új vezetőket választott.

 

A mai napon tisztújító Küldöttgyűlést tartott a MÚOSZ, ahol az előző négy éves ciklus vezetői beszámoltak az elmúlt időszak alatt végzett szervezeti munkáról, majd a küldöttek ezt követően megválasztották a MÚOSZ új vezetőit, akik a küldöttektől négy évre kaptak bizalmat.

A MÚOSZ tiszteletbeli elnökévé választották Vince Mátyást, aki újságírói pályafutása során volt az MTI volt elnöke, illetve korábban a Heti Világgazdaság, valamint többek között a Magyar Hírlap főszerkesztője.

A küldöttek a MÚOSZ Elnökévé Tóth Károly, korábbi ügyvezető elnököt választották meg. Tóth Károly korábban szerkesztő, riporterként  dolgozott a Magyar Rádiónál. 1967-ben megnyerte a Magyar Televízió Riporter kerestetik című vetélkedőjét. Ezt követően dolgozott a Magyar Televíziónál, volt külföldi tudósító, és a Magyar Televízió debreceni irodájának, majd körzeti stúdiójának vezetője, korábban két ciklusban is volt a MÚOSZ Alelnöke.

A MÚOSZ Küldöttgyűlése, Alelnöknek Acsay Juditot és Szunyogh Szabolcsot, az Etikai Bizottság elnökének: Barát Tamást, a Felügyelő Bizottság elnökének Osváth Saroltát, a Küldöttgyűlés elnökeinek Árpási Zoltánt, Dávid Zsófiat, Csillag Sándort választotta meg.

A MÚOSZ új Elnökségének tagjai: Bánkuti András, Bernáth László, Enyedi Nagy Mihály, Frank Iván, Kleer László, Kékesi Zsolt, Komlósi Gábor, László Ágnes (póttagok: Szegő Anna, Bódi Ágnes, Sárosi Péter)
A Felügyelő Bizottság tagjai: Andrássy Antal, D. Szekeres Ágnes, Hanti Vilmos, Nagy Erzsébet
Az Etikai Bizottság tagja: Békés Attila, Bogár Katalin, Dunay Csilla, Friedmann Endre, Gönczi Mária, Hajba Ferenc, Halák László, Halaska Gábor, Koller M. Gábor, Kövér Tamás, László Zsuzsa, Pánics György, Somfai Péter, Teknős Miklós (póttagok: Tarjányi Ingrid, Elek Lenke, Aradi Péter)

Szerkesztőségünk gratulál a MÚOSZ megválasztott új vezetőinek, s sok sikert kíván számukra az olvasók, a nézők és hallgatók jobb tájékoztatásában.