A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Elnöksége nyilatkozatot bocsátott ki a sajtószabadság világnapjára.
A Freedom House 2011-re vonatkozó sajtószabadság-jelentése szerint rendkívül szokatlan, ami Magyarországgal történt: egy régóta szabad ország sajtója a szabadból a részben szabad kategóriába került.
Keserűen állapítjuk meg, hogy a kormánypártok médiapolitikája, a magyar nyilvánosság megrendszabályozásának kísérlete törvényszerűen vezetett ehhez a leminősítéshez.
A MÚOSZ Elnöksége nyilatkozatokban, alkotmánybírósági beadványokban hívta fel a figyelmet a sajtószabadságot fenyegető veszélyekre, és teszi most újra, hangsúlyozottan a Sajtószabadság Világnapján. A testület eltekint attól, hogy felsorolja a közelmúlt hazai sajtóbotrányait, ám mégsem mehet el szó nélkül a házelnök minapi goromba, az egész szakmát arcul csapó megnyilvánulása mellett. Kövér László szavait visszautasítjuk, s valamennyi politikai tényezőtől elvárjuk, hogy tartsa tiszteletben a munkájukat végző, hivatásukat gyakorló újságírók emberi méltóságát.
A MÚOSZ Elnöksége megerősíti 2010 óta hangoztatott álláspontját: a meghozott médiatörvényeket vissza kell vonni, s szakmai és jogvédő szervezetek bevonásával új törvénycsomagot kell alkotni, mert a jelenlegi jogi környezet nem garantálja a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát.
Magyar Újságírók Országos Szövetsége MÚOSZ