Fiatal újságírók figyelem! Szegő-pályázat újra!

A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti (azaz 30. életévét 2016. december 31. előtt betöltő) újságírót, aki – az írott vagy az elektronikus média bármely területén – publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti (azaz 30. életévét 2016. december 31. előtt betöltő) újságírót, aki – az írott vagy az elektronikus média bármely területén – publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

 

 

 

 

 

A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány felhívása

 

A díjra minden újságíró saját munkájával – szöveg, fotó, mozgókép, hang – pályázhat egyénileg. Indoklással és a megjelent művekkel javaslatot tehet egy-egy szerkesztőség, osztály, közösség, a MÚOSZ bármelyik szakosztálya, valamint az illető főszerkesztője is.

Pályázni a 2015. szeptember 1. és 2016. augusztus 31. között a nyomtatott sajtóban, az interneten megjelent egyes cikkekkel, fotóriportokkal, rádióban vagy televízióban elhangzott műsorok felvételével és sorozatokkal lehet. Egy pályázó legfeljebb három önálló művel jelentkezhet.

A pályázatokat (szakmai életrajzzal és személyi adatokkal: születési év, hó, nap, lakcím, értesítési cím, e-mail cím, telefonszám)

2016. szeptember 5-ig

kérjük a kisstimi@muosz.hu e-mail címre elküldeni. A pályázatok mellékleteit elektronikus formában kérjük, rádió és tv-produkció esetén egy tárhely, archívum, honlap linkjét nevezzék meg. (Abban az esetben, ha e-mailen nem lehetséges továbbítani a szakmai életrajzot, a cikkek fénymásolatait nyolc példányban, DVD-t, CD-t, kazettát, stb. nyolc, fotókat három példányban a MÚOSZ titkárságára szíveskedjenek eljuttatni – MÚOSZ – Dr. Szegő Tamás-díj – 1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a.).

A díjat 2016. szeptember 30-án, pénteken adják át.

A díjazott az alapítvány 100 000 Ft összegű ösztöndíját nyeri el.
A díj és a vele járó ösztöndíj odaítéléséről a kuratórium dönt.

Dr. Szegő Tamás Díj Alapítvány kuratóriuma

 

Forrás: muosz.hu