A Magyar Újságírók Országos Szövetsége harmincegyedik alkalommal írta ki Magyar Sajtófotó Pályázatot. A január 6-án zárult pályázatra 253 pályázó 7751 képpel pályázott. A zsűri nyilvános ülésén döntött a pályázatra beküldött alkotásokról.
A magyar sajtófotográfia legrangosabb pályázata iránt ismét nagy volt az érdeklődés. A beérkezett pályaművek kategóriánkénti megoszlásában az elmúlt évekhez képest a Természet és tudomány egyedi kategóriában csökkent jelentősen, közel a felére a beadott képek száma (386 db).
Az egyedi kategóriák közül az Emberábrázolás-portré egyedi kategóriában érkezett a legtöbb pályamű, 462 db kép és érdekesség, hogy a tavalyi évhez képest nőtt a Hír-eseményfotó kategóriába beadott képek száma, amely idén 297 db.
A sorozatoknál az arányok szinte semmit nem változtak, csupán annyi, hogy idén a Képriport kategóriába érkezett a legtöbb pályamű, szám szerint 157 (1326 képpel) és a tavalyi évhez képest a második helyre szorult a Társadalomábrázolás, dokumentarista kategória 150 pályaművel (1313 képpel).
A pályamunkákat a kiíró által felkért neves fotós szakemberekből álló öttagú zsűri bírálta el.
A zsűri tagjai: Stéphane Arnaud az AFP Photo főszerkesztő-helyettese, Hajdú D. András az [origo] fotóriportere, a XXX. Sajtófotó Pályázat nagydíjasa, Filip Horvat fotóriporter, korábban az AP horvátországi tudósítója, Petr Josek a Reuters csehországi vezető fotóriportere és Pataky Zsolt fotográfus.
A díjakat a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2013. március 28-án adják át a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A zsűri döntése értelmében a MÚOSZ Nagydíjat Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere nyerte a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázaton Isten veled Malév! című képriportjáért.
André Kertész Nagydíjas lett a szabadúszó Marton Szilvia. Az Escher Károly különdíjat és a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton különdíjat Móricz Simon, a Népszabadság fotóriportere kapta három kategóriahelyezés mellett.
A pályázat eredménye és a részletek ide kattintva megtekinthetők.
A Magyar Sajtófotó Pályázat 2012 összes képe ide kattintva tekinthető meg.
CCO Magazin info