A Magyar Public Relations Szövetség idén is meghirdeti “Az év pr-szakdolgozata” című pályázatát.
A szövetség ezúttal is azon hazai és határon túli kommunikáció szakos vagy public relations szakirányos végzős hallgatók jelentkezését várja, akik magyar nyelven megírt szakdolgozatukat 2011-ben védték vagy védik meg és témaként hangsúlyosan a public relations valamely szakterületét (CSR, hírnév-menedzsment, kockázatkezelés, válságkezelés, kríziskommunikáció, issue management stb.) dolgozták fel.
A Szövetség ettől az esztendőtől új hagyományt kíván teremteni azzal, hogy az immár harmadszorra kiírásra kerülő pr-szakdolgozat pályázat keretén belül egy külön tematikus vonalat is elindít. Tekintettel arra, hogy a társadalom és a világ figyelme tavaly októberben minden idők egyik legnagyobb hazai tragédiájára, a kolontári vörös-iszapkatasztrófára irányult, melynek kommunikációja mindmáig rengeteg kérdést és tanulságot hagyott maga után, a Szövetség úgy döntött, az idei tematikus vonal fókuszának e tragédia kommunikációs vetületeinek vizsgálatát, elemzését és feldolgozását jelöli ki. Így tehát, aki dolgozatát e témában írta, és munkáját a 2011-es esztendőben sikeresen meg is védte, az a tematikus kategóriában külön is versenyezhet az idei PR-szakdolgozat pályázaton. A tematikus kategóriára történő nevezési szándékot a nevezési lapon külön kell jelezni.
A pr-szakdolgozat pályázat célja:
A kommunikáció vagy pr-szakos nappali, levelezős és a szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatók számára bemutatkozási lehetőség biztosítása a szakmában (ezáltal elhelyezkedési lehetőségeik javítása is), valamint az új vagy jelentős kutatási-elemzési tevékenységek, színvonalas publikációk közreadása. Szeretnénk, ha a pályázat jótékonyan ösztönözné a diplomamunkák szakmai minőségének általános javulását.
A pályázatra kétféleképpen is lehet nevezni:
1. vagy a pályázatot író hallgató nevezi be saját munkáját,
2. vagy a dolgozat készülését figyelemmel kísérő belső konzulens, vagy opponens tanár kezdeményezi annak nevezését.
A jelentkezési lap mindkét esetben más tartalmú, nevezéskor kérjük, figyeljenek erre!
A benevezett szakdolgozatokat az MPRSZ által felkért, a szakterület elismert szakembereiből álló kétszintű bíráló bizottság, a nagyobb létszámú ELŐZSŰRI, majd a szűkebb körű ZSŰRI bírálja el. Az utóbbi már csak a döntőbe jutott munkákat értékeli és rangsorolja. A legjobbnak ítélt dolgozatokat a szövetség saját honlapján (http://www.mprsz.hu) megjelenteti, szerzőit pedig oklevéllel jutalmazza, és számukra a Szövetségben egy éves időtartamra díjmentesen teljes jogú tagságot biztosít.
A legkiválóbb szakdolgozatok az általános és a tematikus kategóriában egyaránt “Az Év PR-szakdolgozata 2011.” elismerő címet nyerik el.
Természetesen a “bizalmas” minősítésű szakdolgozatok készítői is pályázhatnak! A pályázónak ez esetben csatolnia kell egy hozzájáruló nyilatkozatot a titkosítást kérő fél részéről, hogy a bíráló bizottság elolvashatja a szakdolgozatot. Az MPRSZ lehetőséget biztosít a titkosítást kérő fél (gazdálkodó szervezet) számára, hogy képviselője részt vegyen az bírálat folyamatában.
Formai követelményként minden dolgozat esetében az adott oktatási intézmény szakdolgozati követelményrendszerét fogadjuk el.
A pályázat benyújtásának módja:
Egy példányban, valamennyi dokumentumot elektronikus formában (CD vagy DVD lemezen, PDF formátumban). Ez alól egyetlen kivétel a hallgatói nevezési lap, amelyet eredeti példányban aláírva ÉS szkennelve egyaránt csatolni kell. A pályázati kiírásban megjelölt kötelező mellékletek és adatok hiánya a nevezés automatikus érvénytelenségét eredményezi, így a dolgozat nem vehet részt a versenyben.
Pályázat benyújtásának határideje: 2011. szeptember 30.
Helye: MPRSZ Titkárság (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a.)
Eredményhirdetés: 2011. december
Az érdeklődőknek esetleges további kérdéseik esetén információt nyújt a pályázati projekt vezetője: Morva Gábor morva.gabor@mprsz.hu , tel.: 06 30 330-3000