Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményezett abból a célból, hogy naprakésszé tegye azoknak az érintett nagy- és kiskereskedelmi távközlési piacoknak a jelenlegi jegyzékét, amelyekre az uniós távközlési jogszabályoknak megfelelően a 7. cikk szerinti eljárás alkalmazandó.
Ezek közé tartoznak többek között a telefonhálózathoz való kiskereskedelmi hozzáférés és a nagykereskedelmi szélessávú hozzáférés elnevezésű piacok. Az érintett piacokat felsoroló jegyzék segítségével a nemzeti szabályozó hatóságok összehangolt módon végezhetik piacaik szabályozását. A jegyzék felülvizsgálata során figyelembe veszik majd a jelentősebb piaci és technológiai változásokat, így például az internetalapú alkalmazásokat és szolgáltatásokat, a hálózatok és szolgáltatások különböző típusai közötti konvergenciát, valamint a nagy sebességű internetes hálózatok és szolgáltatások fejlődésével kapcsolatos tendenciákat. A kapott eredmények alapján a Bizottság naprakésszé teszi az érintett piacokra vonatkozó jelenlegi ajánlását, amelynek utolsó frissítésére 2007-ben került sor. A Bizottság felkéri az érdekelt feleket, hogy a konzultáció keretében 2013. január 8-ig nyújtsák be válaszaikat.
Neelie Kroes, a Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke így nyilatkozott: „Ahhoz, hogy a szabályozás kialakítása során kizárólag a tartós strukturális versenyproblémákra és a beruházások előmozdítására összpontosíthassunk, naprakész tudással kell rendelkeznünk az ágazatot érintő technológiai változások terén.”
A kérdőív célja, hogy segítségével feltérképezhetővé váljanak a jelentősebb technológiai trendek, és mód nyíljon az érdekeltekkel folytatott konzultációra az érintett piacok és az ezek alkalmazási körét tartalmazó jelenlegi jegyzék felülvizsgálata, valamint az adott esetben a jegyzékbe felvételre kerülő piacok, többek között a tagállami szinten szabályozott piacok és a transznacionális piacok kapcsán.
A konzultáció a felülvizsgálati folyamat első szakaszát jelenti. Az eredmények alapján, és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületével (BEREC), valamint a tagállamok képviselőiből álló, tanácsadói feladatokat ellátó hírközlési bizottsággal folytatott konzultációt követően a Bizottság módosított ajánlást fogad majd el.
Az uniós távközlési szabályoknak megfelelően a Bizottság ajánlást fogad el a szabályozott elektronikus hírközlési szektoron belüli érintett termék- és szolgáltatáspiacokról, majd ezt rendszeres felülvizsgálatnak veti alá. Az ajánlás meghatározza azokat a piacokat, amelyek alapvetően előzetes szabályozás alá tartoznak. A nemzeti szabályozó hatóságok feladata a nemzeti piacok rendszeres ellenőrzése és a Bizottság ezzel kapcsolatos tájékoztatása az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárás keretében. Ez az eljárás egy olyan konzultációs és értesítési mechanizmust jelent, amelynek keretében a nemzeti távközlési szabályozók kötelesek előzetesen értesíteni a Bizottságot és az uniós tagállamok távközlési szabályozó hatóságait olyan esetekben, amikor a piacot érintő problémák kiküszöbölésére szolgáló intézkedések bevezetését tervezik. A Bizottság 2003 óta több mint 1300 ilyen értesítést ellenőrzött.
A mostani a Bizottság érintett piacokról szóló ajánlásának második felülvizsgálata. A Bizottság első ajánlása 2003-ban született, majd 2007-ben módosult, hogy kiterjedjen az alábbi elnevezéseket viselő egy kiskereskedelmi és hat nagykereskedelmi piacra is: helyhez kötött telefonhálózathoz való hozzáférés, híváskezdeményezés helyhez kötött telefonhálózatból, hívásvégződtetés helyhez kötött egyedi telefonhálózatban, nagykereskedelmi hozzáférés a helyi hurokhoz, nagykereskedelmi szélessávú hozzáférés, bérelt vonalak nagykereskedelmi végződtetési szegmensei, beszédcélú hívásvégződtetés egyedi mobilhálózatokban.
Forrás: europa.eu (Press Release)