A világban és Magyarországon is kiújult a régi vita a sajtószabadság határairól, a Charlie Hebdo francia lap elleni támadás, a gyilkos tragédia nyomán. A kommunikációs szakemberek lapja publicistája gondolatait megosztjuk olvasóinkkal.
Sajtóhír: “2015. január 7-én terroristák támadták meg a francia Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségét.
A fegyveresek 12 embert öltek meg hidegvérrel,
egyúttal megtámadták közös európai alapértékeinket,
a sajtó és a vélemények szabadságát.”
Ezzel kapcsolatosan azt gondolom, hogy …
Vannak olyanok, akik az áldozatokat ítélik el, mondván ők provokálták ki a tragédiát a vallás ellenes karikatúráikkal, s vannak olyanok, akik az arab, a muszlim mentalitást okolják a tragédiáért. S vannak olyanok is, akik a demokráciát és a sajtószabadságot féltik a következményektől.
Ez utóbbi különös gondot jelent Magyarországon, ahol az általános vélemény szerint a magyar kormány már eddig is korlátozta a sajtószabadságot a világhírűvé vált sajátosan magyar Médiatörvénnyel. S most újabb merényletre készülnek a sajtószabadság ellen, adja hírül az egyik online portál, az MTI jelentésére hivatkozva.
A hír szerint javaslat készül “bizonyos közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelmére”. A javaslat szerint “nem elég az egyén véleményét tiszteletben tartani, a közösség is tiszteletet érdemel”.
A KDNP egyértelműsítette a hírt: “a sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”. Szerintük ugyanis ez a tanulsága a terrortámadásoknak. A másik, hogy “a bevándorlást is említeni kell az okok között”.
A javaslattevő Fidesz továbbment: “nagyobb jogkört kéne adni a kormánynak vagy a rendészeti szerveknek a külföldiek kiutasítására.”
Az LMP is megszólalt az ügyben: “idegenrendészeti eszközökkel aligha lehet megfékezni a terrort, mert azt, a szabad-kereskedelemre épülő világrend folyamatosan újra fogja termelni”.
A liberálisok szerint ezzel szemben nem a bevándorlás, hanem az ország lakóinak tömeges elvándorlása az ország egyik legnagyobb problémája. A Liberálisok, az Együtt és az LMP félelmének adott hangot, hogy a terrorizmus elleni harc jegyében a magyarok szabadságjogait is korlátozhatják, ezt egyik párt sem kívánja támogatni.
Ebből is látszik, hogy komoly – elvi – ellentétek húzódnak meg a háttérben.
S persze felmerül egy kérdés is a hír kapcsán: alakulóban az országos cenzúrabizottság?
Úgy tűnik a kormánynak nem elegendő a cenzúra legrosszabb fajtájának megléte: az öncenzúráé. Ugyanis Magyarországon az öncenzúra, a Fidesz-KDNP kormányzásának eredményeként sajnos erősen működik.
“Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”
Voltaire
Véleményem szerint egyértelműen el kell ítélni a Charlie Hebdo újság szerkesztőségében lezajlott barbár pusztítást. Úgy gondolom, hogy ez a merénylet támadás az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában lefektetett a vélemény és kifejezés szabadsága ellen. A magam részéről osztozom a véres merénylet okozta felháborodásban. Hangsúlyozni szeretném a lelkiismereti és szólásszabadság védelmének fontosságát.
Sajnos látni kell azokat a véleményeket, amelyek vagy közömbösek a tragédia kapcsán, avagy az áldozatokat okolják a tragédia bekövetkeztéért.
Ezzel szemben Párizsban egymillió ember – köztük Európa és a világ számos vezetője – nyilvánította ki véleményét, ítélte el a terrortámadást. Magyarországon ezzel szemben egyre erősebbek – főként jobb, szélsőjobb oldalon – a Charlie Hebdo szerkesztőségét okoló vélemények.
Akik ezt a véleményt hangoztatják, hasonlatosak számomra azokhoz, akik a Holokauszt bekövetkeztéért a zsidókat kárhoztatták, azokhoz a holokauszt tagadókhoz, akik kifejtették, hogy a vészkorszak okai a zsidók voltak, akik magatartásukkal “kiérdemelték a méltó büntetést”. Sajnos személyesen is – egy bírósági tárgyalás során – találkoztam olyan személlyel, aki ezt nekem így kifejtette.
Az a vélemény, amely a napjainkban zajló “szabad-e a vallást bírálni, kritizálni?”téma körül megjelenik örök. Ugyanis a téma – az Isten tagadása – már az Ótestamentumban is megjelent.
Az istentagadásnak három formáját találjuk a Tórában: (1) a bálványimádást, (2) a teljes tagadást és (3) a közömbösséget. A Tóra szerint a közömbösség a legveszélyesebb.
Elie Wiesel a magyar származású Nobel-díjas amerikai író, politikai aktivista és egyetemi tanár szerint
„A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közömbösség.
A művészet ellentéte nem a rútság, hanem a közöny.
A hit ellentéte nem az eretnekség, hanem a közömbösség.
Az élet ellentéte pedig nem a halál, hanem a közömbösség élet és halál között…”
Akik közömbösek a tragédia kapcsán, azok nem ismerik Martin Niemöllernek, a német teológusnak híres vonatkozó gondolatát:
“Németországban a nácik először kommunistákért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista.
Majd a zsidókért jöttek, de én nem szóltam mert nem vagyok zsidó.
Aztán a szakszervezetisekért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag.
Később a katolikusokért jöttek, de nem szóltam, mert protestáns vagyok.
Végül értem jöttek, de akkor már nem maradt senki, aki szólt volna értem”
Martin Niemöller német evangélikus lelkész, akit a nácik Dachauba hurcoltak.
Véleményem szerint a sajtószabadság a demokrácia alapvető értéke. Ha nem lenne a sajtó szabad, akkor demokrácia sem lenne. Ebből következik, hogy a Charlie Hebdo karikaturistái szabadon elmondhatták, elmondhatják véleményüket mindarról, amiről vélemé
nyük van.
Azonban vannak olyan örök emberi témák – s ilyen a vallás kérdése is – amely a sajtóetika témakörébe tartoznak. A téma kényes, ezért óvatosan kell a kérdéshez közelíteni. Minden szerkesztőség saját önálló döntésének kell lennie, hogy meddig megy el, s hol húzza meg a határt. Azonban, ha valamely szerkesztőség túllép egy határt, amelyet egy közösség nem tart átléphetőnek, akkor arra nem a terror a megoldás.
Szerencsésre más lehetőségek is rendelkezésre állnak. Bíróság, etikai grémiumok, stb. A legfontosabb válaszlépés egy demokráciában, a szabad-verseny. A képlet egyszerű, amelyik lap véleményével nem értek egyet, azt nem veszem meg, nem látogatom meg az interneten. Ez a lap kárára lesz, hiszen a lapok többsége a hirdetési bevételekből kerül finanszírozásra, s amelyik lap olvasóinak száma csökken, ott a hirdetések számai kevesebb lesz, ami a bevételek csökkenését hozza magával. Ott, abban a lapban a hirdetők nem fognak hirdetni. A lehetséges változatok: a lapnak más bevételi forrás után kell néznie, vagy változtatnia kell közlési politikáján, filozófiáján, avagy a lapot be fogják zárni.
A MÚOSZ Etikai Kódexe iránymutatást ad abban a kérdésben, hogy mi az újságírói felelősség :
” 2.1.1. Az újságírónak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat.
Nem kelthet gyűlöletet, nem szólíthat fel rasszista megkülönböztetésre népek, nemzetek, nemzetiségek ellen. Vallása, felekezeti hovatartozása, neme, testi, szellemi vagy lelki állapota, mássága, életkora, életmódbeli, életviteli különbözősége miatt senkit sem becsmérelhet, nem terjeszthet senkiről előítéletet kifejező rágalmakat.”
” 4.4. Az újságíró nem maradhat semleges, ha a demokratikus értékek védelméről van szó.
Kötelessége fellépni a terrorizmus, a bármilyen szempontú – faj, vallás, kultúra, nemzetiség, nem, életkor miatti – gyűlöletkeltés ellen. Nem támogathatja az erőszakot.
Tervezett merényletről, terrorcselekményről szerzett értesülés esetén fontos a fenyegetés, a figyelmeztetés valódiságának ellenőrzése. Ha feltételezhető, hogy az információ valóságos, az újságíró kötelessége haladéktalanul tájékoztatni a hatóságokat és a közvéleményt.”
Magam, mint főszerkesztő, bizony nem közöltem volna minden – általam látott – karikatúrát, mert az én ízlésem szerint néhány túllő a célon, de azt el kell ismernem, hogy a lapnak joga volt, joga van a demokrácia, a sajtószabadság szabályai szerint a közléshez.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint:
19. cikkely “Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson, és eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen.”
Ez a cikkely nem csak a Charlie Hebdo szerkesztőségére, de a terroristákra és azokra is vonatkozik, akik a lap munkatársait okolják a terrortámadásért!
G. Orator