Sándor Imre díj – Tizenhat elismerést adott át az MPRSZ zsűrije

Alapítása óta harmadik alkalommal adta át a Magyar PR Szövetség a legjobb hírnévmenedzsment és kommunikációs kampányoknak járó Sándor Imre díjat.Alapítása óta harmadik alkalommal adta át a Magyar PR Szövetség a legjobb hírnévmenedzsment és kommunikációs kampányoknak járó Sándor Imre díjat.

 

Idén először kommunikációs ügynökségek mellett vállalatok is pályázhattak. A tizenkét pályázó összesen tizenhat munkát nyújtott be, melyből négy hírnévmenedzsment témájú, míg a többi PR, kommunikációs kampányokat bemutató anyag volt. A pályamunkák a kommunikációs feladatok kihívásainak széles tárházát vonultatták fel, olyan témákban, mint edukációs és felvilágosító célokat szolgáló kampányok, intézmények és webes felületek ismertségét növelő munkák, de egészen különös társadalmi felelősségvállalási célokat szolgáló pályamunkák is érkeztek.

A Magyar PR Szövetség Sándor Imre díját azzal a céllal alapították, hogy névadójához méltó, rangos elismerésben részesítsék a PR szakma hírnévmenedzsment és kommunikációs munkáinak legjobbjait. A korábbi visszajelzéseket és tapasztalatokat figyelembe véve az MPRSZ Elnöksége jóváhagyta, hogy 2014-ben az ügynökségek mellett vállalatok pályamunkái is megmérethessenek. A szakmai zsűri hét szempont szerint értékelte a pályázatokat, melyek közül kiemelt figyelmet fordított minden esetben a választott stratégiára, annak gyakorlati megvalósítására és a kommunikációs eszközök használatára, minőségére. A pályamunkák a versenyszféra széles spektrumát felölelő, legkülönbözőbb szegmensekből érkeztek.

A zsűri értékelése szerint minden pályázat megfelelt, így heten részesültek elismerő oklevélben és ugyancsak heten Sándor Imre díjban. Fődíjban részesült a K&H csoport kommunikációs kampánya, mely a jövő társadalmának tudatosabb pénzügyi döntéseit célozza. Hírnévmenedzsment fődíjban részesült az LA Communications munkája, mely a Sanoma csoport felvásárlása körüli kommunikációs kihívásokat irányította.

„A pályázat idei anyagai is bizonyították, hogy mennyire fontos a körültekintő és helyes stratégia megválasztása, melynek sikeres megvalósítása a gondosan meghatározott eszközhasználattal valósul meg.” – összegezte a zsűri értékelését Mayer Zsolt, az MPRSZ Alelnöke, a Sándor Imre díj zsűri elnöke.
A zsűri további tagjai voltak: Bodó Teodóra, a Provident Pénzügyi Zrt. PR-vezetője, Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. vállalati kommunikációs vezetője, Román Balázs, a Kreatív főszerkesztője, valamint Török Diána, a Médiapiac főszerkesztője.

A pályázók, díjazottak névsora itt elolvasható.

Forrás: MPRSZ

2014. nov 26.