Egy partnerünk oldalán olvastuk az alábbiakat: Az új évet mindannyian fogadalmakkal és nagy elvárásokkal kezdjük. Én is így vagyok ezzel. Végiggondoltam, mit is várhatunk 2011-től az ügyfelekkel kapcsolatban.
Álmaimban megjelentek a cégek, akik minden döntésüknél az ügyfeleik érdekeit tartják szem előtt, és láttam azokat a nagyon lojális ügyfeleket, akik kitartanak választott cégeik, szolgáltatóik mellett. Ez persze nem biztos, hogy megvalósul, de ha mindannyian rgy kicsit nagyobb figyelmet fordítunk erre a témára, közérzetünk kissé javulhat.
Igy mindjárt egy pozitív példáról is beszámolhatok Önöknek:
Ügyet kellett intézni az önkormányzati hivatalban. Foglaltam időpontot és felkészültem, vittem mindent, amire szükség lehet, amit előírtak. Meg vittem némi olvasnivalót, hátha az időpontfoglalás ellenére várnom kell. Előbb értem oda, ez nem volt gond, sőt, szinte azonnal szólítottak, majd további – pontosan 12 perc – elegendő volt ahhoz, hogy az ügy teljesen elintéződjön. Minden egyszerű volt, udvarias és gyors. Ahogy kell.
Mondhatom jól kezdődik az év!
Forrás: elegedettseg.hu/